KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/június
• Gaál István: Griffith lázas türelmetlensége Intolerance
• Ardai Zoltán: Anzix a trafikból Higgyetek nekem!
• Koltai Ágnes: Egy eretnek műfaj Beszélgetés Gyarmathy Líviával
• Kornis Mihály: Az Apokalipszis diszkrét bája A nagy zabálás
• Márton László: „Lám a cápa szája tátva...” A cápa
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Felhőbe lépő film Nyugat-Berlin
• Zsugán István: Film, eredj, légy osztályharcos! Havanna

• Fekete Ibolya: Falfúró Filmnovella
• Grunwalsky Ferenc: Falfúró Filmnovella
• Szomjas György: Falfúró Filmnovella
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Egy asszony visszanéz
• Márton László: Szaffi
• Barna Imre: Mégis, kinek az élete?
• Hirsch Tibor: Halál egyenes adásban
• Bánlaki Viktor: Egy filmcsillag élete
• Faragó Zsuzsa: Bocsássanak meg, kérem!
• Szentgyörgyi Rita: Folyópart tangó
• Harmat György: Öt láda aranyrög
• Tóth Péter Pál: Kígyóméreg
• Gáti Péter: Katapult
• Kapecz Zsuzsa: Gyermekrablás Caracasban
• Ardai Zoltán: Kölyökbanda
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A jövő Milyennek szeretném?
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az új hullám húsz év múltán

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyak vonzásában

Reményi József Tamás

Az amerikai filmszínjáték talán leggyakoribb gesztusa: a (többnyire férfi) hős feszült pillanatokban, midőn zavarba hozzák avagy döntésre késztetik, lassú szemhunyás és légcsövig fojtott sóhaj kíséretében félrefordítja a fejét, benső énjével kimenekül a játéktérről – „időt kér” –, aztán éles szögből visszanéz, mintegy méricskélve partnerét, ajkán kesernyés mosoly, öngúny vagy sértettség honol, tetszés szerint, a lényeg az, hogy bonyolult lelki folyamatok gazdaságosan jelezve vannak. Amikor Richard Gere rövid idő alatt harmadszor mutatja be ezt a produkciót – tehát eléri a Dallas-színészek pszichológiai mélységeit –, már nyilvánvaló, hogy ez a film kevéssé fogja bővíteni ismereteinket azokról a férjekről, akik nem tudnak dönteni feleségük és szeretőjük között.

Az európai mozi-témák kizsákmányolása – művészileg – megint csak kevés hasznot hoz: Paul Guimard divatos kisregénye, Az élet dolgai (1967) és a belőle készült tisztes Claude Sautet-film (1969) még elmondott valamit a kötöttségek, kötelezettségek, intéznivalók törmelékhalmában elvesző érzelmi erőről, a két mű nyomán készült Intersection azonban ezt az elveszettséget, személyiségek és sablonon túli szituációk híján, nem képes közvetíteni. A néző emlékezetében valószínűleg csak Sharon Stone pompásan kivitelezett helyzetgyakorlata marad meg (amint a józan feleség kapkodva enged férje vágyainak a „meg nem felelő helyen és időben”), továbbá a rivális asszonyok diszkrét találkozása a különkülön magukénak hitt férfi halálakor.

És marad még, mint mindig, Richard Gere skótjuhászkutya-tekintete, a hölgynézők gyöngéd örömére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1176