KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Gál László: „Csak a szépre…”

Pesti szellemképek

Bán Zoltán András

Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből.

 

A nosztalgia legfőbb gerjesztői a régi fényképek és slágerek. Utóbbiak gyakran helyrajzi hevületűek (találomra: „Hétre ma várom a Nemzetinél”, „Legyen a Horváth-kertben Budán” stb.) ezért fölötte alkalmasak arra, hogy – miként a fotók – felidézzék a régi, jól ismert hely szellemét. Az egykor volt helyét, melyet elvesztettünk, vagy átalakítottak, vagy egyszerűen csak átalakult, mert a vakon előrehaladó Idő elvégezte rajta vak, hiszen süketen szándéktalan munkáját. Az Idő előrehaladását olykor Történelemnek is nevezzük, ekkor többnyire célt tulajdonítunk neki – mármint az Időnek – vagy legalábbis valamiféle szándékot. Ennek prózája talán a történelemírás, költészete a történetfilozófia, és e szigorú diszciplínák néha egészen mindennapi anyagokból is ihletet kaphatnak.

Ilyen megihlető matériát rendezett egybe és kommentált Gál László ebben a remek, valóban „idéző” jeleket tartalmazó kötetben, melynek alcíme szikáran is sokatmondó: „Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből”. Az előszó néhány mondata példamutatóan mértéktartó, kiforrott arányérzékről tanúskodik: „ha valaki az időszakból arra következtetne, hogy itt a Kádár-korszak vetületét láthatja, azt ki kell ábrándítanom. Az összeállítás nem a szocializmust, hanem gyermekkorunkat, ifjú éveinket idézi, az időbeli egybeesés, ha szomorú is, véletlen.” A következő mondat már kissé sutábbra sikerült, de azért világos és lefegyverzően őszinte: „Ezzel szemben nosztalgia viszont bőven van benne. Nem egy dolgot visszasírunk, de ezek a dolgok visszasírhatók, sőt jobb érzésű ember számára visszasírandók.”

Tehát a nosztalgia. Magam talán nem tartozom a „jobb érzésű emberek” szerfölött bizonytalan nagyságú és minőségű táborába, és semmiféle visszavágyást nem érzek, ha gyerek- vagy kamaszkoromra gondolok. Inkább kis rémületet vagy szorongást, netán megszeppenést, ám eközben nem tagadhatom, hogy furcsa érzések feszítik – mimet is?! –, ha rápillantok például arra a képre, mely az egykori Mézes Mackó büfé jól megrakott pultját ábrázolja. Hát bizony, itt ettem életemben először hideg lazacot – vagyis egy ördögöt lazacot, mint később kiderült, az csak amolyan pótlék, mondjuk így, Lachs-Ersatz volt, de hát majonézzel nyakon öntve remekül omlott a szájban. Akkor hát mégis a nosztalgia. Jó, legyen, Gál könyve végül még hamis tanúzásra is ráveszi az embert.

Jól felépített munka, mely a „Városkép”, a „Közlekedés”, a „Kereskedelem”, „A jó levegőn”, a „Vendéglátás”, a „Kultúra”, a „Sport” cikluscímeken át jut el a zárófejezetig, mely nemes egyszerűséggel és csendes nagysággal „Az élet” címre hallgat. Elnézve a régi szocialista eszpresszók ülhetetlen székeit, irtózatos szőnyegeit, a borozókban a hordókból leleményesen pulttá alakított „talponfekvő” állványokat, a pár óra alatt fekete koromgallért öltő horgolt terítőket, eszünkbe juthatnak az efféle vendéglátóipari egységekben oly otthonosan mozgó Petri sorai: „Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen.” Hogy mégsem annyira, erről beszélnek a kötet fotói.

Minket most a „Mozi, filmek” című alfejezet érdekel különösebben. Gál ismertetése jó memóriára vall: „Régebben ötven fillér felárért az előadás előtt akrobaták, zsonglőrök is felléptek néha…” Így igaz, magam nem egy ilyen seggreesős produkcióra emlékszem, és a dologból levonható a felületes következtetés: a mozi pár évtizede nem annyira a magas művészet, mint inkább a csepűrágás színtere (is) volt. És feltehető e kérdés: vajon nem a szovjetek találták-e ki a „filmalkotás” fogalmát, mely aztán minden cirkuszi kedvet eltörölt?! Legyen bárhogy is, a kötetben inkább filmjeleneteket, azaz standfotókat láthatunk, és hiányolhatjuk a régi, már elhullott, jellegzetesen pesti mozik portréját, közülük csak kettő szerepel: a régi Híradó, illetve az egykori, eleinte kizárólag szovjet, aztán „idegennyelvű filmszínház”, a Gorkij. De hát ez sem volt olyan borzalmas voltaképpen, itt biztosan meg lehetett nézni olyan remek orosz dolgokat, mint például A tűzön nincs átkelés. Talán szerencsés lett volna több „kispiszkos” képét is beválogatni, felidézni az úgynevezett „harisnyamozi” intézményét, melynek megfejtése: hosszú és büdös. Orrba mászó emberszag a Népszínház utcai Csokonai, illetve a Vígszínház melletti, ma Szindbád névre hallgató, ám akkor még a… És most elakad a lemez, képtelen vagyok felidézni az elsősorban magyar filmeket játszó mozi nevét. Talán Tanács? Nem tudom, tanácstalan vagyok. Talán vissza kéne repülni a félmúltba kissé. Ilyen utazáshoz kínál jól meglovagolható boszorkányseprőt ez a kötet.

 

Fekete Sas Kiadó, 2005, 222 oldal, 4800 Ft

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8697