KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rómának szeretettel

Varró Attila

To Rome with Love – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Darius Khondji. Szereplők: Woody Allen (Jerry), Alec Baldwin (John), Jesse Eisenberg (Jack), Roberto Benigni (Leopoldo), Penelope Cruz (Anna). Gyártó: Medusa Film / Perdida Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc.

Woody Allen korai életművére többek közt az olasz filmművészet is futó hatást gyakorolt, különösen fajsúlyos szerzői alkotói, mint ezt a Csillagporos emlékek kínos 8 és fél parafrázisa vagy az Amit tudni akarsz a szexről frigiditásról szóló szkeccsének Antonioni-paródiája is jelzi. Az ezredfordulós európai városnéző körút következő állomását jelentő Róma-film esetében azonban a visszatekintés fókusza a könnyedebb itáliai művekre irányult, amit már a hajdani Cinecitta-komédiákra olyannyira jellemző epizódfilm-jelleg is mutat. A négy külön szálon futó történet olasz párosában a rendező újrahasznosítja Fellini Fehér sejkjét (nászutas vidéki házasok a vatikáni túra helyett frivol különutakra tévednek), és eljátszat Begninivel egy újabb „botcsinálta sztárt” az életműben (az izgága kisemberből ezúttal gengszterek, rendőrök helyett a média farag minden ok nélkül celebritást) – a két amerikai sztorival pedig megidézi korai novellái bájos abszurdját (egy amerikai operarendező által felfedezett isteni tehetség csak a zuhany alatt képes bizonyítani énektudását) és a Játszd újra Sam! párkapcsolati tanácsokat osztogató képzeletbeli szuperegóját (akit Bogart helyett ezúttal befutott középkorú énje alakít a szerelmi háromszögbe szorult ifjú építész számára).

Vérbeli nosztalgia-filmről van tehát szó, akár az Éjfélkor Párizsban többszörös múltidézése esetében: Allen ismét végiglátogatja szépemlékű ifjúságának pár kedves állomását, miközben önmaga szerepében folyamatosan a halálközelségről és a feledésről gyárt jobb-rosszabb gegeket (pályája egyik legmeghatóbb szerzői alteregóját alakítva a sikeréhes rendezőkontár bőrében). A London-trilógia ridegebb, sötétebb darabjaihoz képest érezhetően egyfajta megnyugvással tekint már saját életművére, elhagyva az utolsó kétségbeesett erőfeszítéseket, hogy valami nagyszabásút, jelentőset hagyjon maga után – inkább a fantáziák melegebb éghajlatú vidékére költözik. Az eredmény talán csalódást jelent a Match Point rajongóinak, de azok számára, akik fénykorában is idegennek érezték Bergman és Antonioni komor jelmezét a Manhattan szerzőjén, most szívből örülhetnek a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose kissé megfáradt, kései utódjának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11223