KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Krakatit

Ardai Zoltán

 

Otakar Vávrának, a csehszlovák film „nagy öregjének” ez a regényadaptációja Karel Čapek 1924-ben megjelent könyvéből készült. Egy lírai, játékos pre-scifiből, amely hasonlíthatatlanul jobb mű, mint a filmváltozat, de akik olvasták, azok számára is szórakoztató a Vávra-féle mozgó képregény. Ez nem idézi fel ugyan a Čapek-írás báját és eredeti filozofikumát. Vagyis mit sem tud kezdeni azzal, ami az író mondatszövésében rejlik, ezzel szemben megőrzi a történet feszültségét. Azt a bizonytalan hangulatot, ami abból adódik, hogy a főszereplő mindig veszedelmesen ismeretlen lehetőségek-körülmények között kénytelen cselekedni (egy számunkra stilizáltan lebegő világban), miközben minden meghatározhatónak, földinek is érződik körülötte. Prokop mérnök az ősanyag felfedezésével egyúttal a legszörnyűbb robbanóanyagra lel rá. Elszántan küzd a Gonosz apparátusa ellen – az apparátuson belül –, amely a krakatitot milliók ellen fordíthatná. Éppily fontos azonban tudni Prokop küszködéseiről, hogy közben nő-eszményének üldözését – három különböző nőtípus hatása alatt – sem adja fel a mérnök. A rendező sután, haloványan vázolja ezt a háromszögű erőteret (bár ami a jeges-heves hercegnőt illeti, vannak meggyőző pillanatok), mivel kissé görcsösen összpontosít a regény szűkebb politikai aktualitásaira. A gonoszok a filmben a ma eszelős tőkései; az időbeli honosítás érdekében sok silány dialógus került a čapeki szövegek közé. Lehetetlen szorongani a beiktatott terrorista-jelenet láttán (ebben egyébként a magyar Bálint András a legkönyörtelenebb szereplő), mint ahogy a cseh nyelvű dalt éneklő, drogos hippik „jelenkori” szcénáján is csak derülhetünk. De végül Vávra a neutronrobbanás hatásának megjelenítésével a székhez dermeszti a nézőt, s fantáziaképei helyreállítják a látottak emléket hagyó gondolati-hangulati egységét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 45-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7009