KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apám dicsősége; anyám kastélya

Koltai Ágnes

Marcel Pagnol regényeiből mindig szívesen merített a francia kisrealista filmiskola. Ezúttal Yves Robert filmesítette meg Pagnol életrajzi regényét, az Egy gyermekkor Provençe-bant. Az Apám dicsősége az apa-fiú, az Anyám kastélya az anya-fiú kapcsolat filmes ódája. Provençe, a századelő méltóságteljes nyugalma, a tudományba, a házasság szentségébe és az élet értelmébe vetett rendíthetetlen hit olyan hősöket kínált a rendezőnek, amilyeneket ma sehol sem lelne. Ez a történetfüzér egy letűnt békekor nosztalgikus mása. Olyan világé, amelyben az elnéző türelem, az önzetlen szeretet és a magától értetődő bizalom melengette a kapcsolatokat, olyan világé, amelyben a tisztes élet volt a legfőbb érték, olyan világé, amelyben sógorok és sógornők valami különös bájjal még magázták egymást, s amelyben egy vidéki tanító fárosz, a tudás letéteményese lehetett.

Az Apám dicsősége és az Anyám kastélya az iskolázottabb tévéregények stílusát, dramaturgiáját és fényképezési technikáját követi: mélán peregnek az események, tétován időzve egy szép mosolyon, szokatlan hegyvonulaton. Nincs semmi váratlan vagy szokatlan fordulat, elegánsan teljesedik ki a családregény, egészen a szomorú halálig.

Megejtő az élet és a halál kereksége, a gyermekkor zavartalan boldogsága, a felnőttek óvó szeretete és az a természetesség, amivel a rendező mindezt vászonra viszi. Vajon akad-e még valaki, aki ennyi szelídséget el tud viselni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=600