KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Juris Podnieks halálára

Könnyű-e filmrendezőnek lenni?

Székely Gabriella

Könnyű-e fiatalnak lenni? – kérdezte 1986-ban egy szovjet filmrendező-operatőr a rigai főtéren gyülekező punkokat, Afganisztánt megjárt huszonéves veteránokat, csecsemőjét ringató fiatalasszonyt, beatkoncertek csápolóit. A világhíressé vált dokumentumfilm bejárta a világ számtalan tévécsatornáját. Moszkvában hosszú sorokban várakoztak a könnyű és nehéz életű fiatalok és öregek, hogy megnézhessék a moziban, hogyan vall egy nemzedék önmagáról, meg a világról, mely felnevelte. A nyolcvanas évek közepe Kelet-Európában amúgy is a nagy nyilvános szembenézések időszaka volt, a megcsillant szabadságtól mámorosan sokan újra hinni kezdték, hogy a világ értelmesen megváltoztatható és megjavítható. Podnieks, a tehetséges és okos dokumentarista már akkor kétkedve szemlélte a lázas nekibuzdulásokat. Tudta, mert elhitte beszélgető partnereinek, hogy nem lesz könnyű újratanulni a becsület, az erkölcs, a lelkiismeret fogalmát. Filmjeit nézve az embernek sosem támadt az az érzése, mintha a riporter már mindent tudna, amikor megkérdezi valamiről az alanyát, mintha csak a tudatlan nézőnek ismételnék el mégegyszer, amivel ők ketten már régen tisztában vannak. Bár az ő filmjében, 1986-ban hangzott el először nyilvánosan a Szovjetunióban, hogy Afganisztánban mocskos háború folyt, mégsem állt be a politikai pikantériákat fürkészők hosszú sorába, a nekibátorodott tabudöntögetők közé, akik sokszor nem is annyira a fájdalmakat, a sérelmeket akarják világgá kürtölni, hanem az a fontos számukra, hogy a kiáltásuk jó messzire hallatszódjék.

A moszkvai puccs évfordulóján a magyar tévében láthattuk felvételeit, a tankokból kimerészkedő kiskatonák rémült tekintetét. Vajon 1991-ben könnyű volt-e fiatalnak lenni?

Juris Podnieks, lett filmrendező, 42 éves korában, búvárkodás közben fulladt a tengerbe, Riga közelében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=587