KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/március
KRÓNIKA
• N. N.: Magyar filmhét Rómában és Triesztben

• Létay Vera: Mephisto ezredes Szabó István új filmjéről
• Zalán Vince: Hiteink lombtalanodása
• Lengyel László: Lezárult-e a per? A magyar nép nevében
• Lengyel László: Börtönbeszélgetések Háborús bűnösök – önmagukról
VIDEÓ
• Jancsó Gabriella: Gyártók, piacok, jogok Kitekintés a képmagnózás világára
• Koltai Ágnes: Képmagnózás – itthon Beszélgetés dr. Gombár Józseffel
• N. N.: A Mokép videókazetta-kínálata
• N. N.: A Pannónia Filmstúdió videó műterme
• N. N.: A televízió videókazetta-kínálata

• Deák Tamás: Antonioni és a megismerés esélyei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: A másik Amerika New York
• Koltai Ágnes: Kortársunk a háború Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tavaszi szimfónia
• Lajta Gábor: Erotikus képregény
• Schreiber László: Prognózis
• Bérczes László: Berthe
• Ardai Zoltán: Ha már egyszer megesett
• Magyar Judit: Gumi-Tarzan
• Kapecz Zsuzsa: Az önvédelem nagymestere
• Harmat György: Házibuli
• Gáti Péter: Megtorlás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Emlékezzünk játszva Szivárvány
• Breitner Miklós: Képhiba Gazdaság a tévében
• Koltai Tamás: Az eposz hitele Vaskor
• Szilágyi János: Péntek esti saláta Beszélgetés Balogh Náriával, a Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetőjével

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hallam Foe

Vajda Judit

Hallam Foe – amerikai, 2007. Rendezte: David Mackenzie. Írta: Peter Jinks regényéből David Mackenzie és Ed Whitmore. Kép: Giles Nuttgens. Szereplők: Jamie Bell (Hallam Foe), Sophia Myles (Kate Breck), Ciarán Hinds (Julius Foe), Claire Forlani (Verity Foe). Gyártó: Film4 / Ingenious Film Partners / Lunar Films / Scottish Screen / Sigma Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 95 perc.

 

A skót David Mackenzie korábbi filmjétől, a szenvtelen és gyakorlatilag átélhetetlen Young Adamtől egészen eltérő művel jelentkezett: a Peter Jinks regényén alapuló Hallam Foe-n érződik, hogy az alkotó szereti hőseit (még az ellenszenveseket is), így a néző is a legmélyebb szimpátiával és érdeklődéssel követi a címszereplő skót fiatal külső és belső útját, ami kisvárosi otthonától a nagyvárosig, megtűrt eltartottból az önállósulásig, az elfojtásoktól és gyermekkori traumáktól a megtisztulásig tart. A Hallam Foe olyan „nevelődési regény”, fejlődéstörténet, melyben nemcsak a központi figura, hanem körülötte szinte mindenki más is fejlődésen, változáson megy keresztül, így még annak is megbocsátunk, aki bűnt követett el.

Bár Mackenzie filmjében nyomon követhető egy erőteljes Hitchcock-idézet (a félénkségét kukkolásba fordító Hallam alakja révén a voyeurizmus kezdettől központi szerepet játszik a filmben, sőt akárcsak a Szédülésben, a főhős itt is vonzódni kezd egy fiatal nőhöz, aki feltűnően hasonlít egy szeretett alakra a múltból), mégsem uralja el a Hallam Foe (és címszereplője) mikrovilágát – ugyanolyan harmonikusan simul bele, mint a többi építőelem a főcím és a záró stáblista gyerekrajzaitól és a fiú mélylélektani jelentéseket előhívó barbár „sminkjétől” kezdve a többször felbukkanó, majd végleg a fő cselekményszálba olvadó bűnügyi vonalon át a hollywoodi produkciókból ismerős Claire Forlani vendégszerepléséig. Mackenzie műve nagyon összetett és sokfelé ágazó, mégis egységes tud maradni – ami nagyban köszönhető a hol bolondos-játékos, hol sokkoló-megrázó, hol finoman érzelmes motívumokat összetartó központi figurának és az azt megformáló Jamie Bellnek, aki ezúttal is remek alakítást nyújt, amit már harisnyás korától (Billy Elliot) kezdve az érettebb szerepekig (mint a Kedves Wendy! Dick Dandelionja) megszokhattunk tőle.

Ami talán egyedül kilóg ebből a tökéletesen működő kis univerzumból – és ezzel a szinte hibátlan film legnagyobb hibája lesz –, az a zene. Az (egyébként nagyszerű dalokat felvonultató) filmzene sokszor egyszerűen rátelepszik a filmre: szinte minden jelenet alatt szól valami, még akkor is, ha jobb lenne inkább csendben maradni – hiszen van, hogy a csend sokkal árulkodóbb.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9356