KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/február
• Németh G. Béla: Az egyetemesség igénye A történelem visszavétele
• Gergely András: A túlélés útjai A történelem visszavétele
• Szabad György: Levél az értékőrzésről A történelem visszavétele
• Szilágyi Ákos: Az Után hősei A történelem visszavétele
• Zsugán István: Egy azonosságzavar története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Székely Gabriella: Baleset Auschwitzban Társasutazás
• Koltai Tamás: Rejtvényezők Valaki figyel
• Reményi József Tamás: A kis naivak Fiatal értelmiség a filmvásznon
• Szántó Péter: Scarlett néne kunyhója Elfújta a szél
• Marx József: A görög szegénylegény Megalexandrosz
• Takács Ferenc: A hír és a kép Dreyfus – filmen
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Fesztiválmakett Figueira da Foz
• Bikácsy Gergely: A szivarkirály meg a gyilkosok Nyon
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: A város hercege
• Koltai Ágnes: A tutaj utasai
• Dániel Ferenc: Aranyoskám
• Greskovits Béla: Remény és támasz
• Ardai Zoltán: Groteszk vadászat
• Vida János: Tienjün-hegyi történet
• Harmat György: UFO Arizonában
• Sneé Péter: Fele-barát-nőm
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Narcissus
• Vadas József: Díszletek között élünk Lakás a tévében
KÖNYV
• Almási Miklós: A mulandóság enciklopédiája
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmmúzeum programjából
• N. N.: Mozgó Képek; Filmkultúra
• N. N.: NDK-filmhét

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Jób a lakóparkban

Sepsi László

A zord külső mögött nem mindig dobog érző szív.

 

Egy házsártos, folyton okvetetlenkedő vénember kiváltképp hálás irodalmi alapanyag. A hétköznapokban kínos lépcsőházi szituációk fikció képében lehetőséget adnak arra, hogy végre büntetlenül kinevethessük a fontoskodó szabálykövetést, bátrabb szerzők pedig még arra is vállalkozhatnak, hogy egyre árnyaltabb karakterábrázolással mutassák be a tüskés felszín alatt megbúvó, szeretetreméltó nagyapót. A nehéz természetű alakokra épülő humoros irodalom tehát egyszerre ördögűzés és domesztikáció: viccet csinál az ismerős helyzetekből, melyek élesben leginkább csak kellemetlenek, miközben leplezetlen pedagógia célzattal arra bíztat, hogy nézzünk a mindenkori másik ember irritáló tettei mögé. Az eddigi életművét idegesítő csodabogarak szentimentális portréira felhúzó Fredrik Backman a világsikert is meghozó első könyvében nem próbálja különösebben meghaladni ezt a formulát, Az ember, akit Ovénak hívnak olyan, mint egy idősödő karakterszínésznek precízen összekalapált jutalomjáték, ami tökéletes háttérzaj bármely tévé előtt töltött családi ünnephez, ám a figyelemreméltó technikai profizmus mögött nehezen lelünk eredeti gondolatot.

A címszereplő Ove a gyásztól megkeseredett – bár a párhuzamos múltbeli cselekményszál alapján kamaszkorától kezdve zárkózott és szabálykövető – özvegy, aki a helyi lakóközösség ostoraként igyekszik regulázni polgártársainak kihágásait, kivéve, amikor épp saját öngyilkosságán dolgozik. Backman a regény nyelvét és a szüzsé felépítését is Ove robotikus személyiségéhez igazítja, az azonos szerkezetre épülő mondatok és az egy rugóra járó szituációk ideig-óráig fenntartják az ismétlődésből fakadó humorfaktort, majd óhatatlanul belefulladnak a repetícióba. Ove rendszerint összetűzésbe kerül a környék valamely lakosával, majd mielőtt a helyzet végképp elmérgesedne, felesége vagy apja emlékének hatására morálisan helyes döntést hoz. Míg a regény első fele ilyesfajta hétköznapi konfliktusok sorozatából áll össze – amit meghiúsult öngyilkossági kísérletek és a karakter tragédiáját árnyaló flashbackek szakítanak meg –, a történet második fele már jóval célirányosabb dramaturgia szerint halad, és életképek egymásutánja helyett olyan ellenséget állít szembe Ovéval és újdonsült barátaival, akinek legyőzése egyúttal a morc mizantrópot is mennybe meneszti.

Backman regénye óda az emberarcú házmester-mentalitáshoz, ahol a vétkesek beárulása a törvény képviselőinek már vállalhatatlan magatartás, viszont a vélt vagy valós sérelmek egy bizonyos ponton túl akár önbíráskodással is megtorolhatóak. Ove – és a regényben felbukkanó néhány más férfitársa, konkurens szomszédtól szótlan apósig – a maszkulinitás egy tradicionálisnak tekintett formájának megtestesítői. Ők azok a férfiak, akik szavak helyett bólintásokkal fejezik ki véleményüket, a matematika kivételével ódzkodnak mindentől, ami nem kézzelfogható (Shakespeare tolmácsolása a családban a feleség feladata), a patriotizmus márkahűségben (csak a Saab!), az emberi kapcsolatok pedig szívességből elvégzett barkácsmunkákban és ház körüli javításokban fejeződnek ki. Annak érdekében, hogy mindezek ellenére feltárulhassanak Ove belső értékei a szabálykövetésből növesztett páncél mögött, Backman nem pusztán személyes tragédiák tömegével bombázza meg főhősét (leégett háztól elvesztett gyermekig), de két olyan karaktertípust is szembeállít vele, akik ellenpontozhatják a figura negatív jellemvonásait. Míg Tom, a tolvaj mellett Ove erkölcsi tartása válik figyelemreméltóvá, a végül főellenséggé emelt fehérgalléros hivatalnokok a szabálykövetés olyan embertelen verzióját képviselik, amely ellenében a címszereplő elvei és háklijai mégis erényként domborodhatnak ki. Az előítéleteihez, az írott és íratlan törvényekhez és egyéb rigolyáihoz a legszélsőségesebb körülmények közt is ragaszkodó Ove élettörténete így egy szekularizált Jób-sztorivá válik, akinek az Úr szeretete helyett saját, szigorúan konzervatív nézőpontjáért kell nap mint nap megküzdenie az egyre szabályozatlanabb külvilággal szemben. Fredrik Backman regényében a következetesség elnyeri méltó jutalmát – ha máshogy nem, hát családpótlék barátok képében –, de ez a példabeszéd egydélutános kikapcsolódásnak túlméretezett, kifinomult karakterrajznak pedig túl sekély.

 

Animus Kiadó, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12800