KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Eső előtt

Gelencsér Gábor

A Boszniából visszatért fotóriporter összetépi kivégzést ábrázoló fényképsorozatát. Valamilyen szenzációs témára várt, amikor az egyik katona kiemelt egy foglyot a sorból, és a fényképezőgép objektíve előtt egyszerűen főbe lőtte.

A felelősségre, a kívülállás, a semlegesség lehetetlenségére utal a jelenet, s nemcsak a szenzációhajhász fotósok érezhetik találva magukat, hanem a politikusoktól a TV-híradók közönségéig mi, nézők valamennyien. Hiszen a három éve tartó balkáni háborúban – amelyet a film nem történeti eseményként, inkább egyfajta pusztító és megmagyarázhatatlan, végtelenített körforgású negatív teremtés-mítoszként ábrázol – végletesen összekeveredett a segítő szándék a tehetetlenséggel, a jó értelemben vett informálás a tudatos belpolitikai sokk-pedagógiával („Bezzeg nálunk béke van!”), a drámai hitelesség a hírklippek borzalom-penzumával.

Egy másik képsor a harcok – az előbb felidézett jelenetből sem hiányzó – abszurditását ábrázolja. Az előkelő londoni étteremben szóváltás kezdődik az egyik pincér és egy elegáns, szakállas idegen között. A vendégek számára ismeretlen szláv nyelven beszélnek. A betolakodó egyre durvábban provokálja a megszeppent fiút, már mindenki rájuk figyel. Kitör a botrány; a férfi bankjegyeket hajigál a vélhetően közös ügyüket eláruló vagy csupán az idegen állam alkalmazottaként személyiségét és elveit feladó honfitársához. Összeverekednek; a férfit kidobják, a pincért elbocsájtják, néhány vendég felháborodottan távozik. Kis idő múlva az idegen visszatér, és lemészárolja a fél vendéglőt. A helyzet abszurditása abban rejlik, hogy a jelenet eredendően válófélben lévő házastársak feszült vitájáról szól – gyerekük születik, képesek-e együtt élni –; a volt férjjel is végző golyózápor csak mintegy a háttérből, a civilizált, európai ember számára valamiféle érthetetlen, kiszámíthatatlan, távoli konfliktusból csap le és zúzza szét az érinthetetlennek hitt, féltve őrzött magánvilágot.

Milco Mancsevszki macedón rendező angol és francia koprodukcióban készült, a tavalyi velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat nyert munkájában a mindenkori háborúk abszurd víziója sajnos a macedón környezetben forgatott bántóan „színes, szélesvásznú” képekkel keveredik; a három epizódból álló, önmagába visszatérő, ügyesen szerkesztett történetet meglehetősen szimpla lélektani motívumok kísérik. A film többségében súlytalan megoldásai közül igen nehéz kiszemezni az értékes gondolatokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=888