KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vaklárma

Szemadám György

 

Mióta tudom, hogy felnőtt emberek órák hosszat képesek nézni „színészek” imitált szeretkezéseit, mióta a filmvásznon egy élő embert fekete bogarak hemzsegő tömege rághat szét, és amióta egy filmrendező Krisztus alakját pszichopataként látja jónak bemutatni, azóta világos előttem, hogy a mozi világában immár minden megtörténhet. A Vaklárma című amerikai gyártmányú, vicces opuszban például az, hogy a humorforrás két testi fogyatékos hátrányos helyzetéből fakad. A magyar filmforgalmazás nagyobb dicsőségére nálunk is bemutatott Dutyi-dili című film két főszereplője ezúttal ugyanis egy vak és egy süket férfit alakít, akik egy bűntény gyanúsítottjaiként kénytelenek felvenni a harcot az őket üldöző bandával és a rendőrséggel is. Pedig a vak néha nekimegy a falnak, a süket pedig nem érti, hogy a háta mögött mit beszélnek. Jó vicc, mi? De magyar szinkron még ennél is viccesebb! Van például egy olyan jelenet, amelyben a „baszdmeg” legalább hússzor fordul elő. Aztán szerepel még a filmben egy igazán nagyon jó nő is. Ő a gyilkos. Sudár, sötét hajú, világos szemű és bombázó lábai és mellei vannak. Már csak az utóbbiak miatt is érdemes elmenni a moziba!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4332