KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szörny Rt.

Takács Ferenc

 

A látvány szemkápráztató csalás: komputer-animációs filmet látunk, a Toy Story alkotói tökéletesen hozzák patentjukat, a néző egy darabig kétségbeesve kapkod hagyományos rajz- és bábfilm-emlékei után, aztán feladja és átadja magát ennek az új minőségnek, az újmódi hiperrajzbábfilmnek. Vagyis a komputer-animációnak.

A mese az persze mese, amerikai rajzfilmmese, részben Walt Disney egészestés érzelegmény-sémája, részben a Hanna–Barbera-páros karcosabb és akciósabb komikuma jegyében. A Szörny Rt.-ben vagyunk, ahol az alkalmazottak (szörnyek) munkája abból áll, hogy átlépnek az emberek világába, ott gyermekeket riogatnak, mégpedig avval a nagyon is gyakorlati céllal, hogy a kellően megriadt gyermekek sikoltozását palackozzák: ugyanis a szörnyek alternatív világában (sci-fi!) a gyermeksikoly az alapvető energiaforrás, ez jut el, távolról a mi pébégáz-palackjainkra emlékeztető kiszerelésben, az üzemekbe és a háztartásokba. A szőrös és dinófarkú Sullivan, a sikolygyűjtési munkaverseny éllovasa, a gyermekriogatás sztahanovistája azonban gyengének bizonyul: amikor egy pöttöm kislány keveredik át a szörnyvilágba, kiderül, hogy Sullivan szörnykülseje érző szívet takar, a gyermeket ő és segédje (ez valami tojásszerű zöld lény) felkarolják. Iszonyatos zűrzavar támad ebből, melynek során fény derül a cégnél a háttérben folyó sötét és gyilkos machinációkra is, de a nagyfőnök bűnösöket Sullivanék leleplezik. Végül a szörnyerőmű humanista profilváltáson megy át, a szörnyek az immár művezetővé előlépett Sullivan irányításával átképzik magukat bohócnak, mivel kiderült, hogy a gyermeknevetés éppen olyan jó energiaforrás, mint a gyermeksikoly.

Rá lehetne menni persze erre a kedvesen bugyuta mesére némi tartalomelemzői hermeneutikával. Például jelezni, hogy az amerikai kultúra tudattalan inváziós szorongásai miként jelennek meg a filmen: az emberi világ, az onnan véletlenül átkerülő tárgyak vagy lények a fertőzés halálos veszedelmét hozzák, a Szörny Rt.-nél ijesztő külsejű védőruhás biztonsági fertőtlenítőosztagok indulnak rohamra, valahányszor ilyen eset fordul elő; később persze pozitív hangsúlyt kap a dolog, kiderül, hogy paranoid vaklárma az egész, az emberek nem is fertőznek, nem kell félni tőlük. Vagy akár arra is felfigyelhetnénk, hogy milyen pozitív sugallatot hordoz a film Jackson elnököt idéző kisember-demokratizmusa, egészségesen populista gyanakvása a nagyvállalatok, a trösztök–konszernek–multik, azaz az amerikai Üzem iránt: az üzlet, különösen a nagy üzlet szükségszerűen fajul bűnözéssé, a haszon lopás, a profitért előbb-utóbb gyilkol a Tőke, s ez alól a Szörny Rt. sem kivétel, sőt ő a szabály, már nevében is.

De hát erre semmi szükség. Van izgalom, öröm, szomorúság, humor bőven, a szörnyek látvány tekintetében valahol a Csillagok háborúja világűrvégi csehótöltelékei és Hieronymus Bosch figurái közötti félútról hozzák inkább mulatságos, mintsem elrémisztő figurájukat, a végén pedig minden jóra fordul. Érdemes elmenni a filmre; persze inkább gyerekekkel, unokaöcsikékkel ajánlott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3841