KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Román Filmnapok
• Koltai Ágnes: Holland Filmhét
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Szilágyi Ákos: Orosz enteriőr Vassza
• Reményi József Tamás: Etűdök az árvaságra Pereputty; Tanúk nélkül
• Margócsy István: Kívül vagy belül? Harctéri regény

• Székely Gabriella: Play Molnár Játszani kell!
• Ardai Zoltán: Bensőséges árulások Beszélgetés Tarr Bélával
• Barna Imre: A kis utazás Szent Lőrinc éjszakája
FESZTIVÁL
• Reisenbüchler Sándor: Az E.T-szindróma Zágráb
• Bikácsy Gergely: Az esernyős hölgy fesztiválja Barcelona
• Zsugán István: Gengszterek és énekesek Locarno

• Vida János: A bolyongó költő Armand Gatti filmjeiről
• N. N.: Armand Gatti játékfilmjei
• Bársony Éva: Az animáció esélyei Dr. matolcsy Görgy a rajzfilmgyártásról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A nagyrozsdási eset
• Szkárosi Endre: A szenzáció áldozata
• Takács Ferenc: A vadon szava
• Bérczes László: Finom kis bordély
• Gáti Péter: Altatódal nászágyon
• Hegyi Gyula: Twist Olivér
• Lajta Gábor: Gyilkosok utcája
• Vanicsek Péter: Jim Craig

• N. N.: A 41. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Mi lesz? Csapdák és hírek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Értékek és folyamatok – vázlat a magyar filmművészetről

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miért kell szárny az embernek?

Kabai József

 

Mert „szárny nélkül élni nem lehet” – ahogy Weöres Sándor írta egyik négysorosában. Valahogy így érezhet Vászja, az egykori honvédő is, aki jó negyven éve súlyosan megsérült egy német bombatámadásnál. A testében rekedt repesz most a tüdejét fenyegeti, csak a gyors műtét segíthetne. Neki azonban fontosabb dolga van, a várva várt veterántalálkozóra kell mennie. Odahaza afféle falubolondjának tartják, pedig csupán a maga ura kívánt lenni, az őt megillető méltósággal kívánt élni. (Idővel megtudjuk: a háborúban  emberéleteket mentett.) A régi „egyló-erős” világ utolsó képviselője, nem akar, nem is tudna beilleszkedni a mai forgatagba. Dolgaiba és múltjába merülve megfeledkezik az életveszélyről, utoljára még sárkányrepülőn a falu fölé száll és körbetekint. A mentő késve érkezik.

Az alaphelyzetből izgalmas drámát lehetne kibontani, a jelek szerint azonban az alkotók nem tudnak igazán választ adni a címben feltett kérdésre. Megelégszenek a „háború terhes öröksége” klisével. A szovjet filmgyártás korábbi rossz gyakorlatából ismerős az a leegyszerűsített szemlélet, amelyet „átmentenek” filmjükbe. Csak hát ami már tegnap hamis volt, az némi népmeséi ízzel dúsítva sem válik mára igazzá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5245