KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/október
POSTA
• Bese Károly: Hozzászólás egy kritikához
• Szemadám György: Válasz Bese Károly filmbarátnak

• Almási Miklós: Leltárhiány Átváltozás
• Ágh Attila: Tudunk-e szavakkal politizálni? Jegyzetek Dárday István és Szalai Györgyi filmjéhez
• Csepeli György: Múlt vagy jövő? Földi paradicsom
• Bácskai Tamás: A Hitel hitele
• Pünkösti Árpád: Hol volt, hol nem lesz? Egy film folytatása
• Zalán Vince: Az otthontalanság mestere A dolgok állása
• Bikácsy Gergely: Napló háború után Démonok a kertben
• Molnár Gál Péter: Shakespeare fűzőben Szentivánéji szexkomédia
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Filmek menedéke Karlovy Vary
AZ ÉN FILMEM
• Szomjas György: Az ipari világ népmeséje Volt egyszer egy Vadnyugat

• Báron György: Fény az ablaküvegen Bo Widerberg-sorozat a televízióban
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Királygyilkosság
• Harmat György: A békák királyt választanak
• Ardai Zoltán: Emlékeim a régi Pekingről
• Gáti Péter: Holnemvolt
• Csantavéri Júlia: Grog
• Ardai Zoltán: Karate lengyel módra
• Sneé Péter: Boldogságkeresők
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Nyári visszapillantó
• Friderikusz Sándor: Csókolom, Szépenjól bácsi! Beszélgetés Pomezanski Györggyel a Felkínálom című tévéműsorról
VITA
• Kálmán András: Magyar kábel
• Nagypál Endre: Magyar kábel
• Varga Csaba: Ne féljünk a társadalmasítástól!

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lenni vagy nem lenni

Hirsch Tibor

 

A film eredeti változata 1942-ben készült. Ernst Lubitsch háborús vígjátékát alig néhány hónapja a Magyar Televízió is bemutatta. Kevés olyan film van, melynek hibáit-erényeit vizsgálni nem érdemes, csak a film születéséért elsődlegesen felelős megrendelői döntést. A szerződések aláírásának pillanatát, vagy pillanatnak tekinthető sorozatát.

A Lenni vagy nem lenni újraforgatása – produceri tévedés: ehhez képest az alkotó szakemberek felelőssége mellékes. Akik úgy képzelték, hogy az eredeti Lubitsch-film, negyven év eladhatóvá szelídült filmnyelvi vívmányaival, a közönség évtizedek-módosította frivolitás-küszöbének kihasználásával, – és természetesen szélesvászonnal, színes technikával – újjávarázsolható, körülbelül annyira fogtak mellé, mintha valamilyen gazdag, de ostoba ország tábornokai a honvédelem fejlesztése címén a páncélvonat „korszerűsítésére” adnának megbízást, és irányítható elektronikával, mindenféle újmódi csoda-berendezéssel cserélnék föl benne az amúgy hadtörténeti kuriózumnak számító harci eszközöket.

Világháborús filmvígjátékok folyamatosan készülnek. Bár nyilvánvalóan más és más humorforrásokat aknáz ki, más és más tabukat tör meg ez az amúgy abszolút értelemben is porosodó film-fajta az ötvenes, a hatvanas, esetleg a hetvenes években, semmiképpen sem illeszkedik a sorba egy olyan történet, mely most, a nyolcvanas években azt mutatja meg, hogy 1942-ben milyennek képzelték Hollywood ártatlanul naiv lakói a Gestapo tevékenységét a megszállt Varsóban, hogyan kívánták egy-egy pikáns vagy vicces epizódban megmutatni, mint kedves couleur locale-t, a lengyel ellenállás kalandos belvilágát, a bujkáló és megmenekülő zsidókat, és milyen borzongásmentes természetességgel szerepeltették magát Hitlert is a vásznon, a jókedvű befejezés érdekében. Az eredeti filmet nézve csak a jó-szándékú, jellemzően tengerentúli tájékozatlanságot érezzük – ami ma már maga is humorforrás –, új változatban látva ugyanez a történelmi jóízlés alapvető hiányáról árulkodik.

Az ítélet esetleg félreérthető: a történelmi távolság sokféle bohózati szentségtörést megbocsáthatóvá tesz. De a „szentségtörés” éppen a „szentség” tudósítása árán, azt követően születik. „Korabeli” tudatlanságot játszani el egy újrafeldolgozás kedvéért – ebben van a kegyeletsértő, az otromba produceri vétség, – melynek eredménye egy szükségszerűen ellenszenves film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5702