KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/október
POSTA
• Bese Károly: Hozzászólás egy kritikához
• Szemadám György: Válasz Bese Károly filmbarátnak

• Almási Miklós: Leltárhiány Átváltozás
• Ágh Attila: Tudunk-e szavakkal politizálni? Jegyzetek Dárday István és Szalai Györgyi filmjéhez
• Csepeli György: Múlt vagy jövő? Földi paradicsom
• Bácskai Tamás: A Hitel hitele
• Pünkösti Árpád: Hol volt, hol nem lesz? Egy film folytatása
• Zalán Vince: Az otthontalanság mestere A dolgok állása
• Bikácsy Gergely: Napló háború után Démonok a kertben
• Molnár Gál Péter: Shakespeare fűzőben Szentivánéji szexkomédia
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Filmek menedéke Karlovy Vary
AZ ÉN FILMEM
• Szomjas György: Az ipari világ népmeséje Volt egyszer egy Vadnyugat

• Báron György: Fény az ablaküvegen Bo Widerberg-sorozat a televízióban
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Királygyilkosság
• Harmat György: A békák királyt választanak
• Ardai Zoltán: Emlékeim a régi Pekingről
• Gáti Péter: Holnemvolt
• Csantavéri Júlia: Grog
• Ardai Zoltán: Karate lengyel módra
• Sneé Péter: Boldogságkeresők
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Nyári visszapillantó
• Friderikusz Sándor: Csókolom, Szépenjól bácsi! Beszélgetés Pomezanski Györggyel a Felkínálom című tévéműsorról
VITA
• Kálmán András: Magyar kábel
• Nagypál Endre: Magyar kábel
• Varga Csaba: Ne féljünk a társadalmasítástól!

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szomorú vasárnap

Bori Erzsébet

 

A hazai mezőnyt nézve ki gondolná, hogy ilyen nagy történeteink vannak nekünk, magyaroknak. Seres Rezső világslágerének közismertsége az aranycsapatéval vetekszik, azt is tudja mindenki, hogy a magyar egy búvalbélelt nép, de gyanítom, hogy a magyar bánat mint olyan hallatán nem történelmünk zaklatottsága képzik meg az idegen előtt, hanem a Szomorú vasárnap, amely statisztikailag is mérhetően igazolja, hogy házi készítésű világfájdalmunkból még exportra is jutott.

De mit tudtunk mi idehaza Seres Rezsőről? Úgy képzeltem, hogy a siker szele Párizsba vagy Hollywoodba röpítette, és leesett az állam, amikor nemrégiben kiderült, hogy itt zongorázott a szomszéd kerület egyik presszójában, szegény maradt, mint a templom egere, miközben a vasfüggöny túloldalán mások zsebébe dőltek a busás jogdíjak. Mindezt egy izgalmas, bár kissé bő lére eresztett magyar dokumentumfilmből tudtam meg, ezek után érthető kíváncsisággal néztem, mit hoznak ki a szürke kisemberi életből a német játékfilmesek. Nem hoztak ki semmit. A Szomorú vasárnap ugyanis nem Seres Rezsőről szól, hanem a dal romantikus története köré kitalált emberek szerelmi háromszögéről, a sivár szocializmus helyett pedig a háború mozgalmas éveibe helyezi el a cselekményt. A filmet Magyarországon forgatták, a negyvenes évek Budapestje gyönyörűséges, mondén városként jelenik meg a képeken, a magyarok egyszerűen imádnivalóak, szépek, tehetségesek, nagyvonalúak, azt már mondanom sem kell, hogy dalból van a lelkük. Ilyennek látni magunkat, már ez bőven megéri a jegy árát. A történethez nélkülözhetetlen negatív hősöket egytől egyig hazulról hozták a németek, akik csak azzal vigasztalódhatnak, ha megnéznek néhány új magyar filmet, amelyben sokkal rokonszenvesebb színben tűnnek fel.

A női főszerepet Marozsán Erika kapta, aki az alacsony költségvetésű hazai darabok után látható élvezettel veti bele magát a fényben úszó, kosztümös világba, alakítása igazi felfedezés.

Minden a legnagyobb rendben van – mondjuk, az csalódás, hogy a Szomorú vasárnapot nem a Billie Holiday énekelte feldolgozásban halljuk –, csak a Rudi bácsival szúrtak ki már megint, a világszáma után a sorsát is elorozták tőle (hogy mást ne mondjak, a filmben nem ő a zsidó, hanem a főnöke), mert ezentúl mindenki ilyennek képzeli majd Seres Rezsőt és életét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2902