KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miami Vice

Varró Attila

Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplők: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle), Naomi Harris (Trudy Joplin), Ciarán Hinds (Fujima), Justin Theroux (Zito). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.

 

A jelenkor jelentős hollywoodi stúdió-szerzői manapság komoly érdeklődést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletű figyelme elsősorban a sorozatokban rejlő epikus lehetőségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erős műfaji rendezőjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szűkös életművet szinte kubricki eltökéltséggel, ám főként különféle thrillerekből építhető Michael Mann éppúgy a tévé emlőin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy frissen elkészült program-filmjéhez az alapot első komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtől szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), az idei Miami Vice mozifilm is egy kisképernyőre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettől a Mannre jellemző olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális főgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülős ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sűrített keveréke.

Mann a Miami Vice elsőre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelező tűzharc-jeleneteket egyszerűen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé előjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár első tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erőszak-tetőpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történő összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsődlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztő látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplőt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verőfényes dél-amerikai őserdők élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörőjeként – amelynek hidegkékre szűrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyőké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8826