KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kelly hősei

Lalík Sándor

 

Filmnézői tapasztalataink alapján könnyedén felelhetünk a kérdésre: mi kell egy sikeres bankrabláshoz? Mindenekelőtt egy kellőképp hűvös intelligenciájú főhős, akinek agyában a legfantasztikusabb, leglehetetlenebbnek látszó ötlet is megfogamzik. Kellenek segítőtársak, akik precíz összjátékkal hajtják végre a részletesen kidolgozott haditervet. És bizonyára kell egy adag szerencse is, ami ha nincs, meg kell teremteni.

Mindez együtt van Brian G. Hutton több mint tíz évvel ezelőtt készített filmjében, ám mozidarabjának különös pikantériát az ad, hogy az ő brigádja második világháborús amerikai katonákból áll, akik a franciaországi német frontvonalak mögé hatolva akarnak kirámolni egy aranyrudakkal teli bankot. Ezek a katonák – mint az számos filmből és regényből ismert – otthoni beidegződéseikkel, lezserségükkel, hányavetiségükkel jöttek az európai hadszíntérre. Az értelmetlen hősiesség és a passzív pihenőidő közt találnak módot arra, hogy hasznosítsák fölös energiáikat, érvényesítsék racionális prakticizmusukat. A film elején még joggal hihetjük, hogy az amerikaiaktól megszokott tárgyi hitelességű, realista világba csöppentünk; ez a későbbiek során azonban mindinkább elhalványul: a „bankrablás”-hadművelet mechanizmusa mögött a háborús háttér szükséges díszletté-kellékké egyszerűsödik, az időnként feltűnő németek bábukként statisztálnak. A magánkülönítmény vezérkarából Faramuci (Donald Sutherland) anakronisztikus, normákon kívül- és felülálló hippi-figurája a leghatásosabb. Mellette „feltűnően” szürke marad az akció irányítója, a westernhősként ismert Clint Eastwood. Ami ott megjelenésben, gesztusban elegendő, adva van, az itt meglehetősen kevés. A harmadik sztár Telly Savalas „hozza” a harapós, de melegszívű őrmester közismert formuláját.

A film humorforrása az ötlet kibontása: az össze nem illők összeillesztése. A látványos gegek és szópetárdák még könnyen célt érnek, a „stílustalan” öldöklések azonban már kevésbé találják helyüket ebben – a különben jóízű szórakozást nyújtó – kommerszben. A film nem lesz szatíra, megmarad a jópofáskodás keretei között annak, ami vállaltan lenni akar: (háborús hátterű) vígjátéknak. Úgy teszi céltáblájává a nemzeti karaktert, hogy közben erényeit is magasztalja, úgy cinikus, hogy közben el is érzékenyedik. A hazafiúi lelkesedést dollárárfolyamon jegyező hőseit talán el is fogadhatnánk, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy kik ellen és minek az érdekében folyt az a bizonyos háború.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6412