KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Louis Malle halálára

Bikácsy Gergely

Truffaut, Jacques Demy, és most Louis Malle. Temetőbe vonul az új hullám.

Malle szeretnivaló rendező volt. Mi, régiek a Zazie miatt szerettük. Talán a legjobb filmje. És a Viva Maria miatt is szerettük, ez meg a legsikeresebb filmje. A nouvelle vague egyik éljátékosa, később afféle csendestársa maradt.

Nem igazán csapatjátékos. Start előtt kiugrott: arra még tán az edzett filmtörténészek sem emlékeznek, hogy 56 tavaszán már cannes-i nagydíjas lett, de e nyertes opusz, A csend világa igazából Cousteau kapitány filmje. A «Nouvelle vague» még nem is létezik, és az Aranypálma ellenére ekkor még az igazi Louis Malle sem. Majd a Felvonó a vérpadra után, majd a Szeretők után... Majd a Zazie után...

Nem, nem csapatjátékos. 68 tavaszán még ott a harcos Godard és a szelídebben lázadó Truffaut mellett, de hamarosan meg sem áll Indiáig. Hosszú dokumentumfilm lesz abból a felismerésből, hogy a párizsi diákbarikádok Calcutta nyomorából nézve valahogy nem olyan izgalmasak.

Mikor visszatér, egy, a francia ellenállást kegyetlenül és finnyásan, hűvösen deheroizáló opusszal kínos botrányt okoz. A Lacombe Lucien fájdalmasan igaz józanságával az egész francia filmművészet legudvariatlanabb filmje, méltó Clouzot háború alatti Hollójához. Malle a csendes, polgári udvariatlanság udvarias művésze. Ezt senki sem szereti: dühödten támadták. Gaullisták, kommunisták, populisták szerveződtek háborgó kórussá.

Finom, keveseknek szóló művekhez is volt érzéke, meg színvonalas közönségfilmhez is: a szellemesen világsikerré feldübörgő Viva Maria moziszínpadán Brigitte Bardot buta bábuból jelentős színésszé varázslódott.

Malle azután mégegyszer visszanézett 68-ra, fáradtan mosolyogva, megbocsátón is, szigorúan is. Milou májusban, mondja a fura cím. Nemrég a magyar televízióban láthattuk. Ez a Milou (Piccoli játssza) kiábrándult nagypolgár, akit vidéken ér a forradalmat ígérő május. Hipokrita családját megveti, de ami az utcákon zajlik ott távol Párizsban, attól is viszolyog.

Malle már régen kivonult a francia filmből. Elvette Candice Bergent feleségül, átköltözött az óceán másik partjára, amerikai filmeket csinált. Pretty Baby, Atlantic City: ezt is meg lehet tanulni. Aztán kamara-játék színházról, sok beszélgetéssel, New York-i értelmiségieknek: ez meg a kisujjában van.

Mi történt veled? Megöregedtem, mondja a tízéves Zazie a film végén. „Viszontlátásra, gyerekek...” így hangzik Louis Malle egyik utolsó, emlékező filmjének címe. Elegánsan távozott.

A Zazie vásznáról sivító vihogás nélkül szomorúbb dolog volna moziba járni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=45