KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Paulie

Hungler Tímea

 

Az utóbbi időben Hollywood felvállalva a néző biológiai ismereteinek elmélyítését, tovább tágította a családi mozi kereteit, bizonyítva ezzel, mily sokrétű is az állatvilág. A négylábú kedvenceket felváltották a delfinek és a majmok, a gyerekek viszont – a siker zálogaként – megmaradtak.

A Dreamworks igazodva az előbbi tendenciához, elsőként néhány egércsaláddal (Egértanya), majd esetünkben Paulie-val, éneklő kutya helyett (lerágott csont) beszélő papagájjal rukkolt elő.

Paulie csak személyében és képességeiben különbözik jól ismert kutyaelődeitől, története viszont semmiben nem tér el a megszokott sémától: a kisgazditól elkerülve, amolyan papagáj road movie-szerűségben, mindenféle hányattatáson megy keresztül, míg végül visszatér az édes otthonba.

Filmünk e klasszikus dramaturgia jegyében, akár tisztességesen megcsinált giccs is lehetne, ha tisztességesen volna megcsinálva.

Csakhogy... Paulie kihasználva képességeit, megállás nélkül okoskodva karattyol, a film pedig igazodva főszereplőjéhez, szájbarágóan sulykolja a „szegény ember, tisztességes ember” tézist: Paulie-t egy vak özvegyasszony, egy mexikói mutatványos, majd egy takarításból élő orosz irodalomtanár karolja fel. A műalkotás helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a papagáj – meghazudtolva az amerikai trükkmesterek mindentudását – leggyengébb pillanataiban (bőven akad neki ilyen) inkább emlékeztet a Psychóból megismert preparátumok egyikére, mint házi kedvencünkre. Mese ide, mese oda, jóból is megárt a sokk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3772