KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Új csapás

Nevelős Zoltán

 

Jackie Chan új filmjének magyar címe egyszerre utal a moziharcos Első csapás című korábbi sikerére, illetve arra az új csapásra, amelyen a túlérett férfikorba lépő akciósztár elindul. Hongkongban a kosztümös harcművészeti filmek és a nagyvárosi akciókrimi műfajában tette magát naggyá, mindenekelőtt káprázatos harci tudásával és akrobatamutatványaival. Jócskán túl a negyvenen azonban – Chan saját bevallása szerint is – nehezülő tagjai egyre kevésbé veszik jó néven az eséseket; hogy ez mit is jelent, arról egyébként nem is annyira a filmek csiszolt akciójelenetei, hanem a filmek végén a nagyérdemű nagyobb örömére összeállított elrontott felvételek tanúskodnak legjobban. Logikus lépés tehát, ha karrierjét új irányba igyekszik továbbindítani, vagyis megalapozza a jövőjét más típusú filmekben is.

Az új csapás Hongkongból természetesen Hollywoodba vezet, ahol már több műfajban is kipróbálhatja magát, jelen esetben a westernben. Az akciójelenetekről és a vígjátéki hangvételről ezután sem mond le, közben a stílusváltásokat szépen meg is oldja a forgatókönyv. Jackie Chan a kínai császár testőrségének tagjaként érkezik a Vadnyugatra, hogy megmentse az elrabolt hercegnőt, akiért egy kínai–amerikai gonosztevő súlyos váltságdíjat követel. Kalandjai során indián feleséghez jut, társul egy nagyotmondó szélhámossal, sőt Shanghai Kid néven még körözést is kiadnak rá. A harcművészet, a western és a vígjáték vegyítése bámulatos módon nem merül ki egy maréknyi poénban, hanem az utóbbi évek legérdekesebb westernvariációját eredményezi.

A kísérőzene még a vadnyugati filmek hőskorát idézi, az eredeti cím pedig a Délidő eredeti címét (High Noon); a főhős neve Chon Wang – az utalás John Wayne-re ki is mondatik –, de a film ikonográfiája már az egy áttétellel későbbi spagetti-westernek eszköztárából válogat. Kocsmai bunyó és fakádban fürdőzés a la Bud Spercer és Terence Hill, utcai párbaj és nyilvános akasztás Sergio Leone Dollár-trilógiájából, a gonosz sheriff a fekete ruháját meg mintha Lee Van Cleeftől örökölte volna. A poszt-posztmodernkedéssel azonban még itt sem állnak meg, a kilencvenes évekből kölcsönzik a rockos gitármotívumokat drámailag hangsúlyos pillanatokban (mint Jim Jarmusch Halott emberében) és a Tarantino által népszerűsített „Mexican standoff”-ot is megjátsszák (amikor egyszerre kettőnél többen fognak pisztolyt egymásra). Western-rajongóknak kötelező.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3031