KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nyerő

Tamás Amaryllis

 

Koldus agyonverése nyílt színen, halott apa hálózsákban, levágott emberi kéz a „kedvenc” akváriumban – Alex Cox újabb vigalmas bűnügyi játékot rendezett, a szerencsejátékosok Paradicsomának (Poklának) titulált Las Vegas beltenyészetéről.

Paradicsom és Pokol – a végletes emberi életek, sorsok végállomásának bibliai szimbólumai, a jutalmazásra és büntetésre szolgáló túlvilágképhez szükségszerűen hozzátartozó mitológiai tartományai egy földöntúli birodalomnak. Éppúgy, ahogy Las Vegas az egyszerű földi halandóknak.

A főhős, Philip (Vincent D’Onofrio jobb sorsra érdemes, dosztojevszkiji érzékenységű színészi alakítása) akár a Paradicsom küldötte: emberfeletti képességgel rendelkező intellektus. Itt: szerencsejátékos palimadár-zseni. A kaszinó személyzetét alkotó emberi szörnyek, torz félistenek, s a romlottan rossz bárénekesnő (Rebecca De Mornay) hádeszi birodalmában egyedüli etikai lényként, félkegyelmű-naivitással téblábolgat, „zsetontól zsetonig”. Philip – maga is „alászálla poklokra” – felvállalván Louise, a szőke Barbie-imitáció és a világ bűneit – új helyzetet teremt a csehóban. Nem szövetkezik az ördöggel a fausti tanítás szerint, s ezért evilágon szenvedi el a túlvilágot, mikor megváltást nyújt a kis nőnek. Ez a film szomorú giccs – és minden coxos idézőjel nélkül az.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1501