KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Árnyék-összeesküvés

Ardai Zoltán

 

G. P. Cosmatos régi, vasakaratú akciófilm-specialista, de kiugrása még nem volt, mert mindig fölülről komponál lefelé, hiperdeduktívan. Csupán összerakosgatja a neki legtetszőbb, mások által ötletdúsan kifejlesztett, őáltala viszont hullamerevvé tett mozielemeket. Minthogy legutóbb megint szorosan megtapadt ennél a kopár metodikánál, hiába emelkedett meg a financiális tét, és hiába markolgat G. P. C. világfontosságúvá erőltethető tematikát ez alkalommal, az Árnyék-összeesküvés akárhány tekintetben álcselekményes darab. Csak idétlen kimérák iparkodnak benne az amerikai kormányzat ijesztő gyengéinek, vagy erőinek, meg további jelentékenységeknek feltüntetni magukat; az összhatás kreténisztikus. Ellenben – szó volt a költségekről – felvonul egy sor sztárszínész.

Ben Gazzara, megőszülését nem számítva, mit sem változott; ugyanaz a fanyarul mosolygó alak, kétesen derült szemfelragyogtatásokkal. Hol magába zárkózó, hol büszkélkedő tartása harminc év óta ugyanazt fejezi ki: valaha szebb életre voltam kész, ti piszkok, de most már azt élvezem, hogy állom a sarat. A nálánál is őszebb Sutherland viszont nem a régi már. Folyvást fejeseket játszik, zsánere a bölcs potentát lett, aki azért még ránevet gribedlisen a négycsillagos párlatokra, és ifjúi vétkek fölött tréfásan tör pálcát. A hatékony munkát, azt megköveteli. Az eseményeknek veszélyes sodra van; nem tűrheti, hogy csodálkozó hülyék vegyék körül. A Budapesten forgatott X polgártársban ugyan a későszovjet problematika szlávos emóciókat is kicsal belőle, de angolszász nyelvterületen (mint a Zaklatásban és a tántoríthatatlan Cosmatosnál) nincs engedmény, Sutherland a felszabadult herrenmoral embereként pompázik.

Az ifjabbik Sheen szerepköre egyelőre még kissé amorf, mozifigurája leggyakrabban keménykedő-puhácskás. Most abszolút főszereplő ezzel. Partnere egyébként túltesz rajta, amennyiben ugyanis ennek a jó külsejű nőtársnak az arcvonásait végképp lehetetlen utóbb felidézni. Már a zárófőcím semmivé foszlatja a drága álomalak képét örökre. Hogy a rájuk eresztett bérgyilkos szőke, ahhoz máig nem fér kétség. E felújult canterville-i kísértet csüggesztő élményt nyújt, szinte megtanít becsülni Damiano Damiani szőkeördög-szerepeltetéseit.

Legnagyobb számlájú jelenet: láncairól leszakadó vastraverz egy üvegcsarnok tetejét átalzúzva a zongorára zuhan, mely megroskad, de kitartja a rajta megálló fémtömeget. A sugarasan szétfutó vendégek (zenedélután?) először és utoljára látszanak. A képsor tiszta bonus, reklámajándék. G. P. C. jövőre is várja önt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1500