KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline mozi

Az utolsó bűntény

Baski Sándor

Last Days of American Crime – amerikai, 2020. Rendezte: Olivier Megaton. Írta: Rick Remender művéből Karl Gajdusek. Kép: Daniel Aranyó. Zene: David Menke. Szereplők: Édgar Ramirez (Graham), Anna Brewster (Shelby), Michael Pitt (Cash), Sharlto Copley (Sawyer). Gyártó: Radical Studios / Mandalay Pictures. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 149 perc.

 

Ha egy cinefil időutazó magához venné Rick Remender (Orgyilkos osztály, Tokió szelleme) disztópikus, noir- és heistelemekkel dúsított képregényét, a Last Days of American Crime-ot, és a 90-es évekbe elugorva Tony Scott vagy Kathryn Bigelow kezébe nyomná, olyan műfaji klasszikus születhetne, amelynek mára Az utolsó cserkész vagy a Strange Days mellett lenne a helye streaming-oldalak kínálatában. Az eleddig Luc Besson főállású avatárjaként működő Olivier Megatonnak (A szállító 3., Elrabolva 2-3) sajnos nincs affinitása a világteremtéshez, és B-filmes sztenderdeken túlmutató akciójeleneteket sem tud rendezni, ráadásul Shane Black vagy James Cameron forgatókönyve helyett neki Karl Gajdusek (Feledés) adaptációjából kellett dolgoznia.

Remender képregényének alapötletében van fantázia, ráadásul a netflixes bemutató idején az erőszakszervek túlhatalmának témája külön aktualitást is kapott az országos tüntetéseknek köszönhetően. A történet egy olyan közeljövőben játszódik, amelyet már csak pár nap választ el az API, a kormány által kifejlesztett bűnmegelőző, agyblokkoló rendszer bevezetésétől. Brick, a veterán bankrabló egy pszichotikus maffiózóval és a hacker barátnőjével együtt ezt a pillanatot választja egy utolsó nagy balhé végrehajtására. A képregényben a műfaji sablonokból felhúzott karaktereket és a ponyvaízű fordulatokat a feszes tempó és Greg Tocchini festményszerű, stilizált kompozíciói teszik tesztoszteronnal felütött, szórakoztató látványossággá. Megaton adaptációja ehhez képest dramaturgiailag értelmezhetetlen – szelektálás nélkül emeli át a képregény összes mellékszálát a 148 perces filmbe –, és ami még lehangolóbb, vizuálisan is totálisan jellegtelen. Egy vagány főhőssel talán még menthető lenne a menthetetlen, de Edgar Ramírez pókerarcú Brickjéből pont annyira hiányzik a karizma, mint Az utolsó bűntényből a stílus és a lélek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14595