KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Neowestern

Deadwood – A film

Tíz év múlva

Nevelős Zoltán

Régóta várt lezárása a neves tévésorozatnak, amely mindig is jóval több volt vadnyugati kalandnál.

 

A cselekmény szerint tíz év telt el azóta, hogy elvesztettük a fonalat a határvidéki bányásztelep és alakuló város, a legendás Deadwood lakóinak sorsát illetően. A civilizáció születéséről még mindig van mit mondani, izgalmas a zsánermiliő és izgalmas újra látni, kicsit megöregedve e jól megírt-megformált figurákat, és hallani ezt az egyedi, míves nyelvezetet.

A valóságban tizenhárom év telt el azóta, hogy váratlanul nem folytatódott az HBO három évadot, összesen 36 epizódot megért sorozata, és a híresztelt két folytatás-tévéfilm helyett végre elkészült egy, amely összeterelve az eredeti szereplők hadát, meglehetősen rövidnek érződő utószóként lezárja ezt a televíziós nagyregényt.

Ha valami kiemeli ezt a produkciót a megannyi remake, spin-off és kései folytatás trendjéből, az nyilvánvalóan az, hogy ennek a zárófejezetnek már akkor rég el kellett volna készülnie. A kérdés az, mennyiben sikerült az eredeti minőséghez visszatalálni, és közben ahhoz képest valami újat, eredetit is megvalósítani az alkotóknak? A forgatókönyvet a sorozat szülőatyja, David Milch írta, a rendező, Daniel Minahan pedig négy Deadwood epizódot vezényelt le annak idején.

A tízévnyi ugrással 1889-ben találjuk Deadwoodot, amikor lakói épp Dél-Dakota állam megalapítását ünneplik. A viszonyok szemmel láthatóan civilizáltabbakká váltak, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne még mindig a hely kínai vállalkozója, Wu disznai elé vetni az eltűntetni kívánt holttesteket. Mintha megállt volna az idő: a város minden jeles lakója a helyén, csak őszebb, ráncosabb egy kicsit. A békebíró még mindig Seth Bullock (Timothy Olyphant), és még itt van a felejthetetlenül szókimondó Al Swearengen (Ian McShane) is, a Gem Saloon nevű kocsma és bordélyház ura. Az újjáépített díszletek közt hamar visszatalálunk a sorozat hangulatához, habár láthatóan kevesebb a sár, és kissé már derűsebben süt a nap.

Az állami ünnepségekre visszatér a városba a harmadik évad vérfagyasztó antagonistája, az időközben kaliforniai szenátorrá előlépett George Hearst iparmágnás, új üzleti tervekkel a tarsolyában, amelyekkel kapcsolatban aligha számíthatunk bármi jóra. Miközben Bullock üzlettársa, a zsidó Sol Star és Trixie, az örömlány, az egész szereplőgárda egyik legkeményebb karaktere, családi örömök elé néznek, a nőnek erős érzelmi felindulásban sikerül újra magára vonnia Hearst gyilkos szándékát, és innentől ármányban nincs megállás.

A Deadwood világának középpontjában annak a kényes egyensúlynak a vizsgálata és folyamatos alakulása áll, amely a törvényen kívüliség és a törvényesség, a hideg számítás és a könyörület, a szabadjára engedett erőszak és a lelkiismeret szavának követése között feszül. „Nem az a dolgom, hogy kövessem a törvényt, hanem hogy értelmezzem és érvényt szerezzek neki.” – mondja Bullock, aki amellett, hogy ezt teszi a legnagyobb hősiességgel, olykor az indulatainak is meglehetősen szabad teret enged. Ebben az etikai erőtérben és tíz évvel tovább a civilizált társadalom felé vezető úton vajon hogyan festenek az esélyek, ha a gyilkos önérdek egy olyan szörnyetegének megfékezéséről van szó, mint Hearst?

A sorozat legszínesebb karaktere, Al, aki az események megfigyelésének, elemzésének és az azokra való értő reagálásnak legfőbb, ám távolról sem pozitív figurája volt, most feltűnően a háttérbe húzódik és egy ponton ki is mondja, hogy fogalma sincs, mit lépjen. Súlyos májbaj kínozza, egy végigalkoholizált élet eredménye, az öregedés mellett ez vonja ki őt a cselekményalakító szereplők közül. Viszont megfigyelő jelenléte mindvégig hangsúlyos, a főbb konfliktusokat szinte az ő szemén keresztül követjük. Elfoglalva pedig leginkább azzal van, mit hogyan hagy örökül maga után. Kínálkozik az értelmezés, hogy az alkotó David Milch, akinél néhány éve Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, ebben a tekintetben is önarcképet rajzolt a figurában.

Több ponton is villanásnyi flashbackek magyarázzák egy-egy fordulat előzményét, de valójában ez az eddig nem alkalmazott eszköz is csupán a sorozat ismerőinek szóló emlékeztető, aligha az újonnan érkező nézők meghódítására szolgál. Ez a film a rajongóknak szóló ajándék, megőrizve a sorozat értékeit és tovább építve annak világát.

 

Deadwood – A film (Deadwood: The Movie) – amerikai, 2019. Rendezte: Daniel Minahan. Írta: David Milch. Kép: David Klein. Zene: Reinhold Heil. Szereplők: Seth Bullock (Timothy Olyphant), Al Swearengen (Ian McShane), Gerald McRaney (George Hearst), Molly Parker (Alma), Paula Malcomson (Trixie), John Hawkes (Sol Star), W. Earl Brown (Dan). Gyártó: HBO Film. 110 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 45-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14222