KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heavy túra

Kovács Bálint

Hevi Reissu – finn, 2018. Rendezte: Juuso Laatio és Jukka Vidgren. Írta: Aleksi Puranen és Jari Olavi Rantala. Kép: Harri Raty. Zene: Lauri Porra. Szereplők: Johannes Holopainen (Turo), Samuli Jaskio (Lotvonen), Antti Heikkinen (Jynkky), Max Ovaska (Pasi), Minka Kuustonen (Miia). Gyártó: Umedia / FilmCamp / Mutant Koala Pictures. Forgalmazó: Hungaricom. Feliratos. 90 perc.

 

Két finn elsőfilmes leforgatta a South Park valamelyik teljesen elvetemült epizódját, élő szereplőkkel és néhány leölt rénszarvassal a főszerepben. Pedig a se istent, se ördögöt nem tisztelő South Parkot nem véletlenül rajzfilmként alkotta meg Trey Parker és Matt Stone: az animáció garantál egy elidegenítő réteget, amely révén a legvégletesebb túlzások is elfogadhatóbbak. Élőszereplős filmben jóval nehezebb el- és befogadhatóvá tenni a valószerű környezetben és formavilággal ábrázolt, de valószerűtlen eseményeket vagy figurákat. Márpedig a Heavy túra író-rendezői, Juuso Laatio és Jukka Vidgren pont erre vállalkoztak. És arra, hogy úgy parodizáljanak egy jelenséget, hogy az ennek ellenére egy percig se tűnjön nevetségesnek. Kisebb fajta csoda, hogy mindebben teljes sikerrel jártak.

A film közege a skandináv metálos szubkultúra, annak minden sztereotípiájával: a főszereplők egy 12 éve létező együttes tagjai, akik eddig sosem merészkedtek ki egyikük anyukájának pincéjéből, de most végre valódi színpadra állnának, már ha sikerül leküzdeniük a félelmeiket, na meg összehozni a bulit. És épp ez a „ha sikerül” az egész történet kulcsa: a Heavy túra azért működik, azért látni meg az emberit a folyamatosan kiröhögött hülyeségek mögött, mert a történet valójában mélyebbre megy az elborult halálmetálosok kifigurázásánál. Esendő, kigúnyolt, a magabiztosságot hírből sem ismerő, a saját álmaik megvalósításától félő, bátortalan kisemberek magára találásáról van itt szó szokatlan tálalásban. Ez szentesít minden eszközt, meg az alkotók szimpatikus öntörvényűsége: annyiszor lépik át a határokat a debil poénjaikkal, hogy ez már saját világot teremt, amelyben az infantilis és morbid humor a rendezőelv, így a normálisnak tartott emberek birodalma ezúttal szokatlannak tűnik, és ez egyszer a különcöknek jár a bátorító üdvrivalgás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14026