KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A Hunter Killer-küldetés

Huber Zoltán

Hunter Killer – amerikai, 2018. Rendezte: Donovan Marsh. Írta: Don Keith és George Wallace regényéből Jamie Moss és Arne Schmidt. Kép: Tom Marais. Zene: Trevor Morris. Szereplők: Gerard Butler (Glass), Gary Oldman (Donnegan), Common (Fisk), Michael Nyqvist (Andropov), Ilia Volok (Suterev). Gyártó: Original Film / Millennium Films / G-BASE. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 122 perc.

 

A tesztoszteron légköbméterenkénti koncentrációja zárt, nyomás alá helyezett fémcsövekben törvényszerűen növekszik. A tengeralattjáró eszményi macsófilmes helyszín, hisz nemcsak szűk terekbe kényszeríti a szilaj férfihordát, de járműként és fegyverként is látványos. A legfrissebb merülős kaland alkotói ráadásul nem elégedtek meg az egyenruhák, műszerek és halálos veszélyek ikonográfiájával, a reagani hősideál teljes palettáját végigzongorázzák. A világot megmentők nemcsak a víz alatt, a földön és a levegőben is küzdenek, sorra pipálva ki az összes kötelező harci cselekményt a lángcsóvát húzó rakétáktól a kiscsoportos kommandózásig.

A militáns fegyverpornó katonás rajongói a Hunter Killer küldetés láttán gyakorlatilag egy jó kis hidegháborús díszszemlén érezhetik magukat. Mintha újra 1988-at írnánk és a legmenőbb filmeket még mindig a Cannon logója vezetné be. Ha a VICO szellemiségében magyarított, eredetileg is tökéletesen értelmetlen, ám cserébe tényleg gránitkeménységű cím nem orientálna eléggé, az első jelenet határozottan jelöli ki a fő irányokat. Leendő hősünket, az élet iskolájában edződött kapitányt a havas vadonban, íjjal a kézben, szarvasvadászat közben pillantjuk meg és innen nincs megállás. Bár a hajmeresztő sztori nem áll túl erős lábakon és nagyjából a Vadászat a Vörös Októberre, az Atomcsapda és Az utolsó esély fontosabb momentumait ötvözi, a menetrendszerű akciójeleneteket egyben tartja. A szűkebb célközönség megkapja a maga lőporos adagját, a film viszont nem annyira jó és nem annyira rossz, hogy másokat lázba hozzon. Az egyetlen igazán bűnös élvezetet a kortárs mezőny egyik legvalószerűtlenebb figurája, Gerald Butler garantálja. A skót színész úgy tud takarék Nicholas Cage-üzemmódban játszani, hogy közben mintha egészen máshol járna fejben. A nosztalgia mellett a film az ő különös aurája miatt nem merül el teljesen a mélyben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13924