KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúállók: Végtelen háború

Lichter Péter

(Avengers: Infinity War) amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Russo – Joe Russo. Írta: Christopher Markus. Kép: Trent Opaloch. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Robert Downey Jr (Vasember), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Hulk), Chris Evans (Amerika Kapitány), Scarlett Johansson (Fekete Özvegy), Benedict Cumberbatch (Dr Strange), Chadwick Boseman (Fekete Párduc). Tom Holland (Pókember). Gyártó: Marvel. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 149 perc.

 

A kortárs hollywoodi film tájképét tagadhatatlanul a képregényeposzok monstrumai uralják. A filmpiac talán soha nem volt ennyire kockázatkerülő, mint manapság: a jól bejáratott receptek alapján előfőzött szuperhősfilmek tulajdonképpen a tévésorozatok logikája alapján készülnek és működnek – a rendezők itt tulajdonképpen felcserélhető bérmunkások, a forgatókönyveket pedig szoftverek is írhatnák. A Marvel-univerzum véges számú hősalakja végtelen számú felállásban összekombinálható: a szereplők gigászi musicalszínpadként használják a filmeket, a tánc- és énekbetéteknek megfelelő akcióorgiák fogják össze az egyre inkább kínos ürügyként szolgáló történeteket.

Ennek az eddigi leggrandiózusabb példája az Avengers-filmek legfrissebb darabja. Talán még Robert Altman is megirigyelné ezt a szereplőparádét: legalább két tucat központi karakter és féltucat cselekményszál próbálja összefogni az akciószekvenciák turbóattrakcióit. A történet amúgy az eddigi sztorik megismétlése, vagy legalábbis variációja: az ultragonosz Thanos a fél univerzumot el akarja pusztítani, ehhez pedig hat darab kulcsfontosságú követ kell megszereznie. A Bosszúállók több külső Marvel-szereplővel (például Peter Quill és bandája, illetve a Fekete Párduc és a Pókember) kiegészülve kombinatorikusan ismétlődő csetepatékon keresztül próbálják ezt megakadályozni. A két és félórás film a pornódramaturgia révén egy idő után a totális fásultságba kergeti a nézőt, az újabb és újabb akciójelenetek helyett akár absztraktfilmeket is bevághatnának. (Igazándiból a felnőtt-infantilizmusba mártott ironikus humor tudja fenntartani a figyelmet.) Ám a film befejezése, egy rendes tévésorozathoz illően egy jól irányzott cliffhangerrel ér véget, ami csak akkor éri váratlanul a nézőt, ha önálló mozifilmként tekint rá: akkor még meglepően drámainak is lehetne nevezni a lezárást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13681