KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Merülés a szerelembe

Roboz Gábor

Submergence – német-francia-spanyol-amerikai, 2017. Rendezte: Wim Wenders. Írta: J. M. Ledgard regénye alapján Erin Dignam. Kép: Benoît Debie. Zene: Fernando Velázquez. Szereplők: Alicia Vikander (Danielle), James McAvoy (James), Alexander Siddig (Dr. Shadid), Celyn Jones (Thumbs). Gyártó: Backup Media. Forgalmazó: ADS Service Kft. Szinkronizált. 112 perc.

 

Hiába változatlanul aktív bő harminc évvel csúcskorszaka után is, Wim Wenders az elmúlt évtizedben leginkább csak más művészekről forgatott dokumentumfilmjeivel – Pina, A Föld sója – ért el sikereket, a játékfilmezés a jelek szerint már kevéssé foglalkoztatja, és legutóbbi egészestése csak megerősíti ezt a feltevést. A külföldön tavaly bemutatott Merülés a szerelembe az eredetileg tényfeltáró újságíróként dolgozó, skót J. M. Ledgard regényéből készült (akit az ínyenc magyar olvasók az érzelmekben és utalásokban egyaránt gazdag Zsiráf című regényéről ismerhetnek), és bár percek alatt egyértelművé teszi, milyen filmre számíthatunk, tartogat egy egészen másfajta meglepetést.

A rendező sokadik adaptációjának főhősei a Grönlandi-tengeren dolgozó biomatematikus Danielle, aki szakmailag gyümölcsöző, de életveszélyes merülésre készül a tengerfenékre, és James, az éppen Szomáliában dolgozó kém, akit dzsihádista terroristák tartanak fogva egy ablaktalan helyiségben. A nő és a férfi még az előző évben ismerkedett össze egy tengerparti szállóban, és az idilli környezetben villámgyorsan kialakuló románc mindkettejükben olyan emlékeket hagyott, amelyek még a külvilágtól elzárva is kapaszkodót jelentenek számukra.

Jogosnak tűnik abból kiindulni, hogy egy Wenders szintű veterán valahogy csak elboldogul egy széles közönségnek szánt szerelmi melodrámával, a film mégis mintha egy remegő kezű pályakezdő munkája lenne. Nézőként ritkán tapasztalhatjuk meg, hogy két sztár között ennyire nem működik a kémia, a suta párbeszédekkel és trehány jelenetekkel felvázolt románc láttán pedig nehéz nem arra gondolni, hogy az alkotók úgy voltak vele, elég két szép színészt mozgatniuk szép hátterek előtt. A főhősök számára a játékidő előrehaladtával a feszültség fokozódik, a nézőben viszont inkább a zavar, hogy még ha bérmunkáról is van szó, egy ekkora szakmai rutinnal bíró rendező miért nem tette bele legalább a minimumot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13672