KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Technika és mágia

Kicsinyítés

Zsugorfóliás csomagolás

Huber Zoltán

Az okos fogyasztói szatíra és az üres bohóckodás nehezen férnek meg egymással.

 

A változatos amerikai helyszínek és a felbukkanó figurák különcségei ellenére Alexander Payne mindig olyan határhelyzetekbe sodorja a karaktereit, ahol végül önmagukkal kell számot vetniük. Akár stréber fruskáról, illúziókat kergető borfanatikusról vagy életunt biztosítási ügynökről készít filmet, hősei az érzelmi hárítás és önámítás nagymesterei, a rájuk eresztett konfliktusok így az újrakezdés lehetőségét jelentik. Payne a jól bevált dramaturgiai képletet egészen a groteszk komédia és a tragikum izgalmas találkozásáig vitte, most azonban látványosan hangnemet és stílust vált, ami nem feltétlenül tett jót a végeredménynek. Nemcsak a tudományos-fantasztikum birodalmába lép át, de a zsáner könnyebben dekódolható, kevésbé finom megoldásait is átveszi.

A Kicsinyítés átlag-amerikai főszereplői azért döntenek a saját testük összezsugorítása mellett, mert a drasztikusan csökkenő méretüknek hála a szerény vagyonukból életük végéig luxuskörülmények között élhetnek. A forradalmi eljárást kifejlesztő norvég kutatók nem mellesleg a Földet szerették volna megmenteni a túlfogyasztástól, de ahogyan az egyik miniatűr mellékfigura fogalmaz, nem a zöld maszlag, hanem a boldogabb élet ígérete a lényeg. Payne a legutóbbi filmjeihez hasonlóan most is abból indul ki, hogy a szereplők a rájuk váró gazdagságban látják a saját boldogságuk kulcsát, ám a finom együttérzés helyett ezúttal rendkívül vaskosan karikíroz.

Az író-rendező legjobb munkáiban épp az a különleges, hogy mesterien képes egyensúlyozni a karikatúra, a szatíra és a hétköznapi realizmus között. Gondoljunk csak a Nebraska közép-nyugati nyugdíjasára, aki egy szakállas reklámtrükköt vesz komolyan, de a fiával közös külső-belső utazásuk mégsem komikus, mert nagyon együtt tudunk érezni a kissé furcsa, de nagyon is emberi figurákkal. A Kicsinyítés legnagyobb problémája, hogy a megváltást az anyagi gyarapodástól váró kisembert szó szerint értve helyezi nagyító alá, azaz nem az egyediségük miatt érdekes karakterekben, hanem egy széles gesztusokkal érvelő, szándékoltan vicces példázatban gondolkozik.

Payne rutinos kézzel vezeti főszereplőit az ígéret földjére vezető kicsinyítő kamráig, de a nagy metamorfózis után semmi érdekfeszítő nem jut az eszébe. A Kicsinyítés abszurd alapötletéből a mindent felzabáló fogyasztói mentalitás fricskázása ugyanúgy kibontható lenne, mint a túlzásba vitt ökológiai fetisizmus paródiája, épp ezért keltenek csalódást a később felsorakoztatott közhelyek. A méretkülönbségekből fakadó poénok is elsősorban vizuálisan izgalmasak, majd a játékidő előrehaladtával fokozatosan veszítenek a frissességükből. A szituációk és figurák egyre kiismerhetőbbé válnak, a kreatív ötletek száma arányosan csökken.

Ahogyan az ennél a történet-típusnál lenni szokott, a miniatűr mennyországban sincs kolbászból a kerítés. Új életében hősünk (akit ki más játszhatna, mint a szimpatikus amerikai átlagember hollywoodi szinonímája, Matt Damon) a legkevésbé sem lett boldogabb, ám a megváltás lehetősége váratlanul a szomszédból érkezik, a szó konkrét és átvitt értelmében is. A Christoph Waltz alakította kelet-európai seftes felbukkanásával a ripacs bohóckodás is betör a történetbe, majd a sanyarú sorsú vietnami minimigránssal a sztereotíp sablonok és lapos bölcsességek végleg átveszik az uralmat a film felett. A méretes egzisztencialista tragikomédia helyett olyan mütyürvígjátékot kapunk, ami sokkal nagyobbnak és okosabbnak próbál látszani. A közvetlenebb humorral és az egyértelműbb politikai állásfoglalással Payne vélhetően a szélesebb közönséget kívánja megszólítani, de a jólét ürességéről és az egészséges emberi kapcsolatok fontosságáról a nyilvánvalón kívül most semmi újat nem tud mondani. Bár az idilli városka falain túl élő, testi fogyatékossága ellenére is életvidám és aktív bevándorló hölgy kellemes színfoltja a történetnek, a főhős lelki újjászületése hamiskásan cseng. Hiába jó az alapötlet, szimpatikus a szándék és érthető Payne irányváltása, a Kicsinyítés mégsem lesz több mint egy helyenként vicces, de csak a kötelező tanulságokat ismételgető sci-fi szatíra.

 

KICSINYÍTÉS (Downsizing) – amerikai, 2017. Rendezte: Alexander Payne. Írta: Jim Taylor és Alexander Payne. Kép: Phedon Papamichael. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: Matt Damon (Safranek), Christoph Waltz (Mirkovic), Kristen Wiig (Audrey), Jason Sudeikis (Dave), Hong Chau (Ngoc). Gyártó: Ad Hominem Enterprises. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 135 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13487