KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bébibumm

Alföldi Nóra

Telle mère, telle fille – francia, 2017. Rendezte: Noémia Saglio. Írta: Agathe Pastorino és Noémie Saglio. Kép: Pierre Aim. Zene: Matthieu Chedid. Szereplők: Juliette Binoche (Mado), Camille Cottin (Avril), Lambert Wilson (Marc), Catherine Jacob (Iréne). Gyártó: Gaumont / Flamme Films / France 2. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 94 perc.

 

A kommersz francia filmipar és termékei népszerűségének kulcsa, hogy olyan rafináltan képes belőni a célközönségét, amelyre a nyugati filmgyártás vezetői hatalmai csak irigykedhetnek. Épp ezért képesek többé-kevésbé rentábilissá tenni filmjeiket és engedhetik meg maguknak, hogy ontsák nézőikre a bájos-kedves vígjátékokat. Noémie Sagilo Bébibumm című filmje ennek remek példája, és annak ellenére, hogy csöppet bágyadt és csupán pazar szereposztása miatt nevezhető minőségi darabnak, a nyári limonádék közt elvégzi a dolgát és lezseren szórakoztatja a 30-pluszos női közönséget.

Sagilo vígjátéki vállalkozásában a bonyolult anya-lánya kapcsolat visszásságait fejtegeti, ám sajnos arra nem veszi a fáradtságot, hogy mélyre ásson a témában: az alapkonfliktust elintézi egy kissé sablonos szerepcserés helyzet-komikummal, miszerint az anya infantilis, huszonévesek életét élő nő, lánya pedig értelemszerűen a felnőtt, szikár, racionálisan gondolkodó asszony. Ezen ambivalenciák ellenére a két nő még mindig együtt él, és amikor mindketten áldott állapotba kerülnek, kiéleződnek a konfliktusok. Utóbbiak azonban csupán annyiban érdekesek, hogy könnyed komédiákhoz képest meglepően súlyos és ordenáré veszekedések sorjáznak egymás után, olyannyira, hogy már-már felmerül a nézőben, hogy a történetvezetés egy jó szaftos szerzői melodrámába fajul – ám ezek a csetepaték végül vagy lógva maradnak a levegőben, vagy az alkotók agyoncsapják őket egy érdektelen, lapos poénnal. Ennek következtében az egész film nehezen fésülődik össze, döcögős és egyenetlen – egyetlen igazán szerethető szála a gyermeki lelkű anya (Juliette Binoche) és bohókás exférjének (Lambert Wilson) újra kibontakozó románca, ez a vonal azonban fájóan kevés játékidőt tesz ki a filmben. Marad tehát az enyhe rosszkedv és fanyarság, ami sajnos túlsúlyba kerül a jellegzetesen vircsaftos francia helyzetkomikumok mellett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13355