KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin mozi: Mexikó

Vagyunk, akik vagyunk

Embervadászat

Nevelős Zoltán

A mexikói zsánerfilm ízig-vérig realista.

A Holtak hajnalát idéző nyitójelenetben egy lerobbant külsejű, középkorú férfi támolyog egy bevásárlóközpont folyosóin, aztán összeesik, és miután kihány valami sűrű fekete anyagot, meghal, hogy aztán a takarítók másodperceken belül eltüntessék a nyomait a vásárlók színe elől. Jorge Michel Grau bemutatkozó filmje azonban nem a zombi-metaforát fogalmazza újra a fogyasztói társadalomról, és nemcsak azért, mert szörnyei nem élőhalottak, hanem csak hétköznapi kannibálok.

A cselekmény az elhunyt családja körül bontakozik ki, fokozatosan tárva fel a néző előtt a titkot, hogy a családfő nélkül maradt anyának és a felnőttkor küszöbén álló két fiának és lányának sürgősen emberhúst kell szereznie, hogy életben maradhassanak. Az alaphelyzet fantasztikumán túl a horrorműfaj kellékei csak a filmidő második felében kapnak komolyabb szerepet, rövid, de annál véresebb jelenetekben. Ami a dráma javát kiteszi, az a családon belüli erőviszonyok alakulása: a domináns anya és a családfői szerepet félszegen felvállaló idősebbik fiú, Alfredo között. Alfredo fejlődéstörténete az élet passzív elviselésétől az embervadászat egyre elszántabb gyakorlásáig ível, a homoszexualitás felfedezésén át – első igazi önállóan megszerzett prédája ugyanis egy meleg szórakozóhelyen felszedett fiú. Mexikóváros csúfabbik arcát mutatja a főként éjszaka, lepukkant városrészekben forgatott külső felvételeken. Realista társadalomrajz párosul a horrordrámához, amelyben a család lakásában ketyegő órák tömege (az apa, amíg élt, órásként dolgozott) szimbolikusan is jelzi a végkifejlet elkerülhetetlen eljövetelét, az emberhúst ugyanis meg kell szerezni az anya által emlegetett, és pontosabban soha meg nem határozott rítus elvégzéséhez, ráadásul a rendőrség is nyomon van már utánuk, egy bosszúra éhes prostituáltcsapatról nem is beszélve.

Grau szellemes, eredeti módon nyúlt a horrortematikához, de filmje elsősorban a modern nagyvárosi társadalomban folyó könyörtelen létharc metaforájaként működik. Ahogy az öreg gyomrából vörösre lakkozott, női ujjat kiemelő kórboncnok mondja: „Az emberek egymást eszik ebben a városban”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 32-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10698