KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A barátkozás lehetőségei

Egy rosszabb nap

Báron György

Négy Bodor-novella Ceausescu szürreális-naturális Romániájából.

 

Ha föltesszük a kérdést, melyik kortárs magyar írónak filmesítették meg a legtöbb művét, a válasz váratlan lesz és meglepő: Bodor Ádámnak. A sort 1972-ben Bacsó Péter nyitotta meg a Forró vizet a kopaszra című komédiával (mégha annak csupán az első negyedórája követte is az eredeti novellát), aztán következett Fábri Zoltán a Plusz-mínusz egy nappal, utána Gothár A részleggel, az utóbbi két évben pedig gyors egymásutánban három Bodor-adaptáció is készült: egy rövidfilm (Buvári Tamás: Kivégzés), egy mozibemutatóra váró nagyjátékfilm (Kamondi Zoltán: Dolina), s egy ötvenperces tévéfilm (Ferenczi Gábor: A barátkozás lehetőségei). Az ok kézenfekvő: Bodor történetei egyszerűek, egyenesvonalúak és szikárak, akár a filmnovellák. Ráadásul ez a fajta látomásos kelet-európai abszurd meglehetősen társtalan a magyar irodalomban (kevésbé a románban vagy a csehben). Bacsó groteszk komédiát forgatott belőlük, Fábri abszurd filozófiai tanmesét (hasonlót, csak erőltetettebben, később Buvári Tamás), Gothár abszurdba hajló létdrámát, Kamondi abszurd-szürreális víziót, Ferenczi kisrealista káeurópai mozgóképet. Mindegyik változat hűséges és hűtlen egyszerre, mégha nem is egyforma intenzitással és színvonalon, elvégre Bodor prózája – mint láttuk – sokféle értelmezéshez szolgáltathat muníciót, alighanem ezért is szeretik filmeseink.

Ferenczi és a társ-forgatókönyvíró, Can Togay négy novellát fércelt egybe, amelynek hősei időnként összefutnak, útjaik keresztezik egymást, majd szétválnak, s mennek tovább a maguk célja felé – míg az egyik ilyen találkozás tragikus véget nem ér. A halálos baleset, amelynek következményeivel indul, s előzményeivel folytatódik a filmmese, rántja egybe a négy széttartó történetet. Ám az igazi kötőanyag a tér és idő, amelyben ezek a köznapi, fakó események lejátszódnak: Kelet-Európa, végvidék, a hatvanas-hetvenes, tán nyolcvanas években, nem tudni pontosan, elvégre a korszak egyik jellemzője, hogy akkor és ott megállt az idő. Zötyögtető, kátyús földutak, ormótlan orosz, román, endéká autók, buszok és minibuszok, kopott ruhák és kopott tekintetek, lepattant bisztrók, valaha jobb napokat látott kisvárosi hotelek, mindez az erdélyi havasok tág ölelésében. Ferenczi, Togay és operatőreik, Markert Károly és Lovasi Zoltán hitelesen rekonstruálják a létezett szocializmus egyszerre naturális és szürreális világát, amely térségünkben sehol olyan tisztán és pőrén nem volt tettenérhető, mint Ceausescu Romániájában (aligha véletlen, hogy erről a korszakról ma a román filmek szólnak a legerőteljesebben, s nyerik sorra a világfesztiválokat). Ferenczi Gáborék alkotásából ugyanaz a hangulat árad, ami Puiu, Porumboiu és társai remekléseiből. Az alkotók egyetlen ponton változtattak érdemben az eredeti szövegeken: az És akkor majd látjuk egymást végét – egybekapcsolva A sofőrünk egy rosszabb napjával – tragédiába fordították. Bár az eredeti befejezés – amelyben Weisz Gizella a szakítás után derűs arccal utazik a buszon – a maga egyszerűségében minden tragédiánál megrendítőbb, a filmes dramaturgia szempontjából mégis jogosnak tűnik a változtatás, elvégre így kötődnek egymáshoz, zárulnak kerekre a széttartó sorsok és epizódok, kapcsolódik össze a film eleje és vége (fordított sorrendben), akárcsak Alejandro González Inarritú hasonló dramaturgiájú impozáns játékfilmjeiben.

Tetszhalálából támadt föl az utóbbi években a magyar tévéfilm: Török Ferenc, Miklauzic Bence, Rozgonyi Ádám, Balogh Zsolt, Mészáros Péter után most Ferenczi Gábor állt elő figyelemreméltó művel; külön öröm, hogy magyar szerző írásából forgott mindegyik. Olcsó mozgóképek ezek, szűk térben és időben játszódnak – ám ez inkább előnyükre, mint hátrányukra válik. Tévéfilm? – talán nincs is értelme a megkülönböztetésnek. A barátkozás lehetőségei gondosan megmunkált, igényes új magyar film.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/08 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9080