KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hotel Ruanda

Bori Erzsébet

 

Terry George filmjét nehéz műfajba sorolni: dokudrámának nem elég valósághű, politikai thrillernek túlságosan is az. Drámában és politikában persze nincs hiány, hiszen a történet a ruandai polgárháború legvéresebb időszakában játszódik, amelynek 800 ezer halott és milliónál is több sebesült, megcsonkított, megerőszakolt ember a mérlege.

A fő helyszínt adó szállodának valójában Les Mille Collines a neve, s a belga Sabena érdekeltségébe tartozik. Ennek az igazgatóhelyettese a főhős, a hutu Paul Rusesabagina, aki jó viszonyt ápol a fehér főnökökkel, de a hazai potentátok között is vannak emberei. Paul öltönye, nyakkendője kifogástalan, modora csiszolt, gondolkodása pozitív, jövőképe optimista, felesége tuszi. Mi sem természetesebb számára, mint az ésszerű kompromisszumok keresése, a közvetítés a legkülönbözőbb ellenérdekelt felek között.

1994-ben az ENSZ áldásával végre formális békét kötnek az évek óta háborúzó erők, a többség örül és remél, bár a hutu szélsőségesek rádiója továbbra is a megbékélés ellen és a tuszik irtására uszít. Az elnök elleni merénylet után az ultrák fellázadnak és elszabadul az erőszak. Az UNAMIR tehetetlen, mandátuma nem terjed ki a béketeremtésre, fegyvert csak önvédelemre használhat; a fehéreket evakuálják, és Paul olyan szerepben találja magát, amire a legkevésbé sem volt felkészülve. Az elegáns luxusszálló többezres menekülttáborrá és ostromlott erőddé változik, amelynek lakói mind az ő kezébe teszik az életüket. Paul súlyos identitásválságba kerül, de a halálos fenyegetés és az egymást érő problémák közepette nem marad ideje ezen rágódni. Értékes kapcsolatrendszere meg a hotel széfjében és italraktárában rendelkezésére álló erőforrások hatékony bevetésével sikerül elhárítania a veszedelmet.

Paul Rusesabagina létező személy, aki ma Belgiumban él a családjával. Ez tehát egy szép, igaz történet. Hogy pontosak legyünk: inkább szép, mint igaz. Ruandában az ENSZ nem sokkal szerepelt fényesebben, mint korábban Srbrenicában, a világhatalmak hónapokig nem találtak rá okot és módot, hogy megállítsák a vérontást. A Hotel Ruandában viszont egymás sarkára taposnak a segítőkész jóemberek – sztárszínészek alakításában. Mégsem húznám rá a vizeslepedőt Terry George-ra. Ugyan ki menne be a moziba egy naturálisan erőszakos és tökéletes reménytelenséget árasztó filmre? És aki mégis megnézné, milyen érzésekkel lépne ki a fényre?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8402