KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utazások egy régi autómobilon

Tamás Amaryllis

 

„Mi kell nekünk: szerény boldogság és kertre néző ablak... egy kedves tekintet...” – rendezi a színházban, és karul egyre messzebb ettől a minimál programtól magánéletében a negyvenes, vonzó zenei rendezőnő, Zoja Pavlovna. A középkorú asszony magánya, apró, kis hétköznapi megaláztatások, érzelmi kifosztottság, tekintélyharc áldozatául esett nagymama-unoka kapcsolat, egymás gyarmatosítása, az önzetlenség és a szeretet képességének hiánya – a magánélet kulturálatlanságára figyelmeztet ez a film is. Arra, hogy a család, a „nagy család” semmivel sem helyettesíthető „intézmény”, hogy nem lehet felszámolni az erkölcsiséget és az ésszerűséget, s hogy békességre, megértésre, a lélek eszperantó nyelvére egyre követelőbb az igény. A melankolikus történetnek azok az igazán jó pillanatai, amelyeket a főszereplő Makszakova önironikus kívülállása hitelesít. A film azonban sajnos sablont sablonnal házasít; a magányos negyvenes nagymamát az újdonsült nagypapával. A kimódolt, katarzist helyettesítő „boldog vég” ismét elmossa a valódi gondokat s a változtatni tudás igényét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5291