KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hullámok hercege

Turcsányi Sándor

Vagy 25 évvel ezelőtt Omar Sharif egy étteremben franciául rendelt Barbra Streisandnak. Ez volt a Funny Girl. Ismétlés a tudás anyja. Most pedig Barbra rendel, r hangzókat ropogtatva, homárt. Omar helyett Nick Nolte-nak. Még 25 esztendő, és a derék Nick is rendel – gyanítom – Frankensteinnek. Egyéb tekintetben sem múlt el nyomtalanul e negyed század. Hősnőnk ez idő alatt egyre szebb, vonzóbb, szexibb lett. Szeme, szája, keze, lába láttán eláll még a lélegzetünk is.

Most nem csak főszerepel, rendez is. De ezt inkább ne bolygassuk. Love story – egy kis vulgárpszichológiával dúsítva. Mire jó a szép pszichiáternő díványa? Észbontó dolgokra, naná. Mire jó a szokvány amerikai melodráma? Két félhomályban töltött órára, mialatt nem csak a robogás szendereg. Villognak a szemek, s a néma ajakrándulás nem a szót helyettesíti, hanem a lélek viharait hivatott ábrázolni, ahogy ezt a hollywoodi férfisztároktól már megszokhattuk. Idén még Arany Glóbusz is jár érte.

A tévésorozatok kedvelőinek extra ajándék is jut. Újra teljes színészi arzenáljának birtokában, de immár anyaszerepben, s a mű végpontjai között régi önmagától nagyi korig öregedve lép elénk maga Kate Nelligan. Hogy ki ő? Az Onedin család egykori üdvöskéje, a remek Jamesre pályázó szépségek egyike. Jó emlékezni rá, ő volt Miss Mócli, a drámai szende.

A filmnek eleje, közepe és vége van. Ez a rendező érdeme. A főszereplőé előnyös külseje. És ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni ma, amikor a műanyag nőknek áll a zászló.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=443