KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Valaki más élete

Horváth Eszter

La vie d’une autre – francia, 2012. Rendezte és írta: Frédérique Deghuelt regényéből Sylvie Testud. Kép: Thierry Arbosgast. Zene: André Dziezuk. Szereplők: Juliette Binoche (Marie), Mathieu Kassovitz (Paul), Aure Atika (Jeanne), Danièle Lebrun (Denise). Gyártó: Dialogues Films / ARP Sélection / Numero 4. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.

Marie egy reggel Eiffel-toronyra néző luxuslakásban ébred: a reggeliző asztalnál egy nyolcéves kisfiú várja, a telefonban igazgató asszonynak szólítják, neki pedig halvány fogalma sincs arról, hogyan keveredett ebbe az életbe. Pontosan tizenöt év esett ki az emlékezetéből: a kedves képregényrajzoló srácnak, akivel a huszonhatodik születésnapján ágyba bújt, már a nevét viseli. Igaz, a néven kívül mást nem nagyon osztanak meg egymással: a két ember, aki „előző este” még oly közvetlen volt egymással, most idegenként él egymás mellett. Marie – huszonéves tudattal – maga is idegenként bolyong saját jövőjében, amelynek egyformán kelléke a panorámás iroda, a rideg, magabiztos fellépés és a tenyérbemászó munkahelyi szerető.

Hogy juthattunk idáig? – teszi fel a kérdést Sylvie Testud első rendezése. Minden komikus fordulat ellenére ugyanis a Valaki más élete parabola. Nem kapunk magyarázatot Marie különös amnéziájára, emlékei sem térnek vissza a történet során, az egyetlen, ami fontos, az önmagával való szembesülése: a szembesülés a meghasonlottsággal. Testud színészként többször bizonyította már sokoldalú tehetségét (Lourdes, Piaf); rendezői bemutatkozásában kísérletezés helyett inkább biztosra ment. Juliette Binoche rutinosan hozza a krízishelyzetbe kerülő negyvenes topmenedzser figuráját, játéka mégis pajkos, energikus. Mathieu Kassovitz (akinek legutóbbi rendezésében Testud is feltűnt) szintén nem bátor, de jó választás az álmodozó rajzoló szerepére. Az érzékeny problémafelvetés és a jó tempójú indítás után azonban kissé leül a film. Marie-val együtt csak lenyomataiból ismerjük meg azt a bizonyos másik életet, így azonban akaratlanul is leválasztjuk a főhősről vétkeit, s nehezen értjük, miért nem bocsát meg férje ennek a szertelen fruskának. Parabolának kicsit kevés ez, vígjátéknak szomorkás, akárcsak a rigmus: az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11229