KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/június
POSTA
• Korompai Zsigmondné: Cenzorok vagy sietős emberek?
• A szerkesztőség : Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Rövid hírek

• Szilágyi Ákos: A tokba bújt film Enteriőr a magyar filmművészetben
• Bikácsy Gergely: A tenger habja Eszkimó asszony fázik
• Reményi József Tamás: Félrelépni tilos Házasság szabadnappal
• Bálint B. András: Párbeszéd az együttélésért Nyitott utak
• Koltai Ágnes: Biedermeier szerelem Beszélgetés Elek Judittal
• Marx József: Platonov köpenye Három fivér
• Baracs Dénes: Kínai film, kínai élet, kínai politika Beszélgetés Dósai Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Fáber András: Művész – kettős szerepben Alai Robbe-Grillet, az író és a filmrendező
• N. N.: Alain Robbe-Grillet főbb írói művei
• N. N.: Alain Robbe-Grillet filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: A lehetetlen álom Marco Ferreri filmjeiről
• N. N.: Marco Ferreri filmjei
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A legszebb férfikor Oberhausen
• Kovács András Bálint: Profi amatőrök vagy amatőr profik? Beszámoló a XXXI. Országos Amatőrfilm Fesztiválról

• Csontos Sándor: Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
• Sarkadi Imre: Sűrített pillanatok Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
LÁTTUK MÉG
• Lalík Sándor: Kelly hősei
• Harmat György: Sok pénznél jobb a több
• Schubert Gusztáv: A Tűz gyermekei
• Bán Zsófia: Fegyvercsempészek
• Hegedűs Tibor: Föld alatt, föld felett
• Sarodi Tibor: Balfácán
• Gáti Péter: Egy szerzetes szerelme
• Koltai Ágnes: Itália bukása
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: „Mester”-mű? Beszélgetés a Hírháttér hátteréről Mester Ákossal
• Faragó Vilmos: Határozatlansági reláció
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Glauber Rocha és a többiek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

Mindennapi káprázataink

Lukácsy Sándor

Epinalt, a kedves lotharingiai városkát egy kép miatt kerestem föl. Ott őrzik Georges de La Tour kései remekét, melyet Jób és felesége címmel tart számon a művészettörténet. A múzeumban, ahol főhelyen várja látogatóit, kevés festmény van, annál több azokból a színezett, népies metszetekből, melyeket – sokáig divatos vásári portékát – jórészt itt, Epinalban állítottak elő, ezért a franciák images d’ Epinalnak mondják őket. A művészetek fennkölt historikusai nemigen fordítanak figyelmet erre a populáris műfajra, noha a köznépnek, a templomok freskóin és oltárképein kívül, évszázadokig ez volt az egyetlen artisztikus látványa.

Rimbaud – egy nem szakmabeli – az első, aki méltányolta a szemnek ezeket a primitív örömeit. Az elátkozott költő hátat fordított a magas művészet és irodalom ünnepeltjeinek, másutt kereste szelleme táplálékát. „Szerettem az együgyű festményeket, szemöldökfa-díszeket, bohóc-vásznakat, cégéreket, népies metszeteket” – írta az Egy évad a pokolban híressé vált mondatát (Rónay György fordítása). Lázadó esztétikát alapított.

Csaknem száz évvel később, különös helyen, különös alkalommal hangzottak el újra szavai. 1960-ban tartotta René Clair, a kitűnő rendező akadémiai székfoglalóját. A film lelkéről, a képről, a látvány „káprázatairól” beszélt, és Rimbaud-t idézte, a népies pingálások rajongóját, „mintha a filmvászon beszélne első személyben”.

René Clair ihletetten mutatott rá a film genezisére. Az új művészet szegényes ágy szalmazsákján született; rokonai vásári kikiáltók és képmutogatók, akikről Arany János verset írt; pártfogója az egyszerű emberek gyermekded kíváncsisága. Amit ad, közös élmény. Stendhal regényei olvasók híján is kibírták a történelmi inkubátor-időt; film nincs közönség nélkül. A párizsi Grand Café alagsora, ahol az első vetített képeket bemutatták, a tömegművészet Betleheme.

Alacsony származását nem kell szégyenlenie. Trágár kecskejátékokból nőtt nagyra az ógörög dráma; a reneszánsz festészet a katakombák fapofájú szentjeit öltöztette színpompába; a lelocsolt locsoló vize táplálta a Patyomkin cirkáló és a Szindbád diadalmas képszekvenciáit.

Száz esztendő alatt hosszú utat járt be a film, kalandok és veszélyek útját. Naponta elvesztette ártatlanságát, de újra meg újra volt ereje felkapaszkodni szűz magaslatokra. És ha Georges de La Tour, Jóbjával kezdtem el ezt a kis írást, az ótestamentomi Jób könyvének szavaival fejezem is be, az isteni erőről (ilyen démoni erő a filmé): „A setétségből kijelenti a mélységes dolgokat, és világosságra hozza a halál árnyékát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1006