KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Sodrásban

Schubert Gusztáv

 

A történelmet nem mindig lehet észrevenni, többnyire halkan lép be az életünkbe, senki fel nem neszel, ha mégis, újra fejünkre húzzuk a takarót, álmodnánk tovább a múltat. A világfelfordulások a filmtörténetben is ritkák, bársonyos forradalmak jönnek inkább, s nem partot döngető új hullámok.

Valami történt a szemlén. Nem is olyan könnyű nevén nevezni a változást, nem forradalom, senki sem írt tizenkét pontot, nem épültek barikádok, fejek sem hullottak, mégis, sorsdöntő napok voltak, a régi világ nincs tovább.

Az eltékozolt fiúk visszatértek. Soha ennyi független és fiatal filmet nem láthattunk még szemlén, s ami kezdetben csak számszaki kérdésnek látszott – most már világosan áll előttünk –, valódi gátszakadást okozott. A magyar film folyama (patakja? erecskéje?) nem a régi mederben folyik ezentúl tovább.

A forradalomhoz, legyen mégoly bársonyos, kettő kell, a múltba cövekelt ancien régime nélkül nincsenek új idők, új hullámok. Kedvezőbb körülmények között a fiatalok a filmélet természetes rendje szerint követik, írják át, forgatják föl a papa moziját. De volt-e valaha korszellem, mely ne várta volna meg a dicstelen bukást, az ódivatúság ódiumát? A kilencvenes évek magyar mozijában nem a fiatalok voltak a felforgatók, hanem az öregek, ők lázadtak a természet törvénye ellen, amikor – nem feltétlenül szánt szándékkal – nem engedve az utánuk következőket saját filmhez, saját sikerhez vagy bukáshoz, eltékozolták a fiaikat.

A film nő, amerre tud. Nem a független filmezés ismert magára, a szakma idegenítette el magától a tehetségeket. Nemzedékek torlódtak bele a kispályás filmezésbe, s csináltak a szükségből erényt. Máig érvényes az a gondolat, hogyha nincsenek milliók a filmezésre, akkor egy forintból kell filmet csinálni. Szirtes András, az „ötletgazda”, az elsők közé tartozott, aki észrevette, hogy a rendszerváltás után sincs más kitörési lehetőség a szellemet-stílust gúzsbakötő konvenciókból, mint ez a Szent Ferenc-i szegénymozi. Aki szabad akar lenni, jobb, ha távol tartja magát a politikától. És a millióktól. Tette hozzá a kilencvenes évek független filmese. A KVB, a Duna Műhely, a BBS ebben a szellemben működött.

És most, derék poén a történelemtől, ők vannak többségben.

A civilek, az amatőrök, a fiatalok: tőlük függ egy perc múlva minden.

Nagy kérdés, rájönnek-e, hogy fősodorba kerültek? És arra, hogy ott már nem elég az ügyes technika vagy az érdes új stílus, ott már irdatlan erőkkel kell dacolni. A film kilencvenes évekbeli méltatlan története, a nagypolitika eltékozolt szabadságát idézi – kicsiben. A bársonyos forradalom a szabadság kis köreinek társadalmát hirdette meg. A nagypolitika cinikus módon az ellentétét nyomta át a mit sem sejtő társadalmon, a kis körök szabadságát. A civilfilmezésnek nemcsak az új forgalmazási csatornákat, filmklubokat kell megtalálni, a civiltársadalmat is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 04. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2885