KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zodiákus

Pápai Zsolt

Zodiac – amerikai, 2007. Rendezte: David Fincher. Írta: Robert Graysmith könyvéből James Vanderbilt. Kép: Harris Savides. Zene: David Shire. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Graysmith), Mark Ruffalo (Toschi), Robert Downey Jr. (Avery), Anthony Edwards (Armstrong). Gyártó: Warner Bros. / Paramount Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 158 perc.

 

A kriminológia történetének egyik legtitokzatosabb bűnözője az 1968-ban feltűnt Zodiákus, aki gyilkosságaival éveken át tartotta frászban San Francisco lakosságát. Kiszámíthatatlan és arcátlan fickó: kiszámíthatatlan, mert nem specializálódott semmiféle korcsoportra, nemre vagy rasszra, és arcátlan, mert éveken keresztül kódolt-kódolatlan leveleivel, telefonhívásaival frusztrálta a tarkójába lihegő nyomozókat. Akik máig nem fogták el.

A Zodiákus működése már a maga korában filmet ihletett, Don Siegel Piszkos Harryjét, ami minimum forradalmi darab a thrillerműfaj históriájában. David Fincher rendező nem tört ilyen nagyra, minden ízében klasszicizáló, mi több, retro tapintású mozit forgatott Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle egykori karikaturistájának két könyvére, továbbá a saját, több éves kutatómunkájára alapozva. A történet két szálon fut, az egyik a rendőrség két nyomozóját követi, a másik a San Francisco Chronicle két munkatársát: Fincher inkább rájuk koncentrál, az ő lassú amortizálódásukat mutatja be, a nyomozásra és a címszereplőre kevésbé figyel. Francis Coppola Magánbeszélgetések, illetve Alan Pakula Az elnök emberei című filmje inspirálta elsősorban, de egyes jeleneteken Peter Yates Bullittjának és a San Francisco utcáin című krimisorozatnak a hatása is érezhető. Coppolát, Pakulát vagy Yates-et megtaláljuk tehát a filmben – Finchert viszont hiába keressük.

Bár a dramaturgiai gépezetbe bekerül egy porszem (érthetetlen, hogy miért nem szembesítik az egyetlen valamirevaló gyanúsítottat a Zodiákus első támadását csodával határos módon túlélő fiúval), a történetvezetésre mégsem lehet panasz, továbbá példás a tempó, hatásosan mértéktartó a kísérőzene és az atmoszférateremtés is lehengerlő. Pazar tehát a film, mégis  hiányérzetet kelt, hiszen néhány kósza pillanat – mindenekelőtt egy kurta komputer-manipulált jelenet – idézi csupán alkotójának korábbi munkáit. Sok a statikus plán, és egyetlen kézből vett jelenet sem akad, olyan erős a klasszicizáló szándék, hogy az már gyanút ébreszt. Finchernek – tudjuk – volt némi szerepe abban, hogy a virtuális kamera annyira népszerű, annyira túlhajtott lett a kortárs moziban, elég csak a Harcosok Klubja kulcsjeleneteire vagy a virtuális kamerázás reklámfilmjeként is értelmezhető Pánikszobára gondolni. Most mintha vezeklésül készítette volna el a Zodiákust, szembe menve a trendekkel, ámde semmi újszerűt nem mutatva fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9024