KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A játék

Vukotić a gondolatrajzoló

Kaján Tibor

 

Bevallom elfogultságomat: jobban szeretem az álló karikatúrát a mozgó rajzfilmnél, az egyetlen rajzba sűrített gondolatsort a rajzok sorával elmondott ötletnél. Sokszor az az érzésem, hogy a rajzfilm gumizsinór – elnyújtott karikatúra.

Most azonban Dušan Vukotić zágrábi rajzoló-rendező nyolc munkáját láttam egymás után. Ez a sorozatban nézés azért jó, mert összefüggés támad a filmek között, jobban megmutatkozik egy-egy művész alkotómódszere, talán még titka is Vukotić zsinórjai feszesek, és amikor a végén elpattannak, mindig csípősen célba találnak. És ezt a csípést sokáig érezzük.

Az Opera cordis című filmjében Barnard professzor szívátültetési kísérleteinek várható eredményeként szerelmünk is átültethetővé válik. A Piccolóban két szomszéd közül az egyik szájharmonikázni kezd, a másik trombitaszóval felel a zajra. Nagyszerű licitálás kezdődik, egész zenekar szólal meg a szobában, majd válaszul dalárda, katonazenekar, díszlépés, míg végül megrepednek a dobhártyák és a kis ház falai. Itt a fokozás, mint egymásra hulló dominósor halad előre, hogy a felhőben érjen véget. A pajkos robot bűvészinas-történet. A tudós robotot készít, és azzal végezteti munkáját. A robot újabb robotokat készít, és amíg azok dolgoznak, a tudós foteljében lazsál. A kis robotok már-már bajba kerülnek, amikor a hazaérkező tudós megnyomja a segítséget jelentő gombot.

Csak példaként írtam le néhány sztorit, de Vukotić filmjeiben – bár fontos szerepet játszanak – nem a sztori, hanem a módszer a lényeges. A képzettársítások meghökkentő, de rögtön utána magától értetődő egymásba folyása, a formák elegáns átalakulása, az ötletek fáradhatatlan fokozása, a téma teljes körüljárása a végső cél, a kifejezendő gondolat elérése és frappáns összegező lezárása; ezek jellemzik Dušan Vukotić filmjeit. A már-már klasszikusnak számító Surogat (Műanyag), melyre mindenki emlékezik, aki látta, szinte összegezi ezeket az erényeket. Egyetlen dugó kihúzásával a világ minden gondja leereszthető lesz a műanyagok világában. Ezért a filmjéért kapta meg, mint az első nem amerikai rendező, az Oscar-díjat. Kitűnő rajzi átalakulásokat produkál ebben a filmben éppen úgy, mint a később készült Zoo-ban, amelyben az elkényeztetett kutyus libacombot kap, és mint a banánt, meghámozza, hogy a csontot megehesse. Vagy a macska, aki habostortából egeret formál, hogy nagyobb kedve legyen bekapni. Ezt a filmjét is az átváltozások könnyed természetessége emeli fel és teszi emlékezetessé.

Vukotić témái nagyon széles körűek. Csehov novellafeldolgozásától a modern technikai világon át egész az utópiákig terjednek. Ennek megfelelően rajzi világa is széles körű. Embléma-jellegű leegyszerűsítéstől egészen a naturális ábrázolásig, sőt valóságos emberek és tárgyak felhasználásáig nyúlik. Bár több rajzolóval dolgozik, mégsem érzem ezt a vizuális világot eklektikusnak (kevertnek). Valószínűleg azért, mert a kikeresett valóságos szereplők és tárgyak gondosan megválogatott, jellemző, szép példányok (például a Játék című filmben).

Dušan Vukotić, aki az új jugoszláv animációs film legjelentősebb alkotója, 1927-ben Montenegróban született, és építész-hallgató korában karikatúrákat készített a Kerempuh című rajzos hetilapnak. És bár megújította a jugoszláv rajzfilmgyártást, (világsikerű filmeket készített), életrajzának ezen a pontján visszaérkeztünk a forráshoz, elfogultan dédelgetett műfajomhoz, a karikatúrához. Vukotić rajzfilmjei nem lettek hűtlenek a művészetét szülő műfajhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8109