KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kamaszok

Szalai Anna Mária

 

Sokat sejtető inzerttel kezdődik a Kamaszok című színes, szinkronizált francia fim. 1942 márciusába, a Saint Apollinaire kollégiumba kalauzol bennünket. Belépve azt is megtudjuk, hogy fiúkollégiumba érkeztünk, ahol az iskolás korosztályok mindegyike, így a kamaszok is szép számmal képviseltetnek.

Ám meglepődik, aki azt várja Bernard Revon rendezőtől, hogy indokolja, miért éppen a Pétain-kormány Franciaországába helyezi filmje történetét, amely nem egyéb diákcsínyek sorozatánál. (Talán mert ő ekkor volt kollégista?) Műve ugyanis tökéletesen nélkülözi a történelmi aspektust; a történelem, a német megszállás, a légiriadók csak új és új, kacagtató stiklik megvalósításához szolgáltatnak ürügyet. A film kamaszainak kizárólagos elfoglaltsága, hogy bemutassák nekünk, miként nyiladozik szerelmük, milyen áldozatokra képesek egymás és saját útjaik egyengetéséért. Kedves történetek, reminiszcenciák ezek, olykor-olykor még nevetésre vagy elérzékenyülésre is ingerelnek, ám súlytalanságuk okán képtelenek bűvkörükbe vonni a nézőt. Hiába várjuk, hogy fölépüljön a film, feszültséggel telítődjék, a rendező emlékeiből még arra sem futja, hogy legalább ízelítőt adjon a kollégium légköréből vagy a tanárok politikai szemléletéből. Igaz, történik utalás arra, hogy ez idő tájt akadtak a franciák közt kollaboránsok, mint ahogyan ellenállók is, azonban az egy szem – a filmben egyébként végig nevetségesnek ábrázolt – földrajztanáron kívül nincs senki, aki politikai magatartásával akárcsak icipicit is befolyásolni kívánná a mindenre fogékony ifjakat.

Mindezekért némi kárpótlást nyújt a gyerekszereplők természetes és kedves játéka, különösen Bernard Brieux-é és Thomas Chabrolé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7434