KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új undokok

Beszélgetés Gillies Mackinnonnal

Déri Zsolt

Az új skót film egyik legbiztosabb befutója, a glasgow-i születésű Gillies Mackinnon visszatérő vendég az Edinburghi Filmfesztiválon. 1986-ban Passing Glory című egyórás vizsgafilmjével a Skót Filmdíjat, 1991-ben és 1995-ben pedig a legjobb brit filmért járó Michael Powell-díjat nyerte el, másodjára éppen a Kispofák című művével, mely a Trainspotting mellett az utóbbi évek legfontosabb skót filmje. Idén a Stephen Rea főszereplésével készült Trojan Eddie című rendezését kísérte el Edinburghba.

Mielőtt filmrendező lett, rajzfilmkészítést tanult, fıgurákat rajzolt. Ez mennyiben volt befolyással későbbi filmes ábrázolásmódjára?

A rajzfilmes tanulmányaim nem igazán, sokkal inkább az, hogy eredetileg falfestményeket készítgettem a művészeti főiskolán. Az, hogy festészetet tanultam, örökre meg határozta a filmes látásmódomat. Azok a hatalmas falfestmények amúgy is hasonló méretűek voltak, mint egy mozivászon, valószínűleg már akkor is filmben gondolkodtam, anélkül, hogy rádöbbentem volna. A filmjeim jeleneteit mindig képek sorozatára fordítom le. A legfrissebb filmemben, a Trojan Eddie-ben teljes jelenetek jönnek a festészetből, de ezt a nézőnek nem kell tudnia, észrevennie.

A filmművészetből kik inspirálták?

Akik megváltoztatták a világlátásom, akik benne élnek, nagyrészt európai rendezők: Bergman, Visconti, Pasolini, Tarkovszkij, a korai Miloš Forman. A múltkor a Trojan Eddie egyik vetítése után odajött hozzám eg húsz év körüli fiú, és csak annyit mondott: Pasolini, Máté evangéliuma. Belegondoltam, és igazat adtam neki főleg az arcok fényképezése, a hosszan kitartott, szöveg nélkül is beszédes portrék miatt.

Hogyan született a Kispofák története?

Néhány évvel ezelőtt leültem a bátyámmal beszélgetni, és mondtam neki, hogy szeretnék csinálni egy filmet arról az időről, amikor felnőttünk Glasgow-ban. A 1968-as esztendőről van szó, de nem a szokásos 68-as élmenyekről, a párizsi zavargásokról, Csehszlovákiáról, Vietnamról, a hippikről és hasonlókról. Ez valami egészen más. A saját történetünket akartuk elmondani, de még annál is jobban egy afféle mitologikus történetet testvérekről, árulásról és az ártatlanság elvesztéséről. Egy történetet ,amely tehát nemcsak Skóciáról szól, hanem valami sokkal hatalmasabb dologról.

A mitologikus megközelítés új filmjében, a Trojan Eddie-ben is tetten érhető.

Éppen ez vonzott Billy Roche forgatókönyvéhez. Míg a Kispofák az előbb említett három kulcstémát érinti, addig a Trojan Eddie-ben a megcsalatott szerelem áll a középpontban, mindenki olyat akar, ami nem lehet az övé. Az igazi alap itt is egy régi ír mitológiai történet egy öregemberről, aki fiatal lányt vesz feleségül. Mindkét film betájolható, hihető világban játszódik, a felszínen realista filmek, de a mélyben egyikük sem nevezhető annak.

Filmográfiájában a kemény hangvételű brit filmdrámák között volt egy rövid hollywoodi kitérő is: A sors kegyeltje című romantikus komédia Steve Martinnal.

Ahogy azzal végeztem, úgy döntöttem, visszatérek , Nagy-Britanniába, mert Hollywoodban nem voltam biztos abban, merre tartok. Egy európainak nagyon nehéz ott olyan filmeket rendeznie, amilyeneket szeretne. Ott az ő filmjeiket csinálhattam volna csak, ezért inkább hazajöttem, hogy a mi filmjeinket forgathassam: a Kispofákat és rögtön utána a Trojan Eddie-t. A Kispofák egy nagyon tudatos visszatérést pecsételt meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=57