KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nyomul a banda

Hideg János

 

A zenekaros filmeknek megvannak a maguk kliséi. Összejön néhány kis/külvárosi fiatal, jó srácok, alapítanak egy garázsbandát, választanak egy nevet, próbálnak (a szülők dörömbölnek, hogy hangos), aztán fellépnek valami amatőr bulin. A siker számottevő, lemossák a rivális osztály fúvósötösét, a lányok buknak a dologra, a lábak ritmusra járnak. De minden kezdet nehéz. Ócska kocsmák, tahó műsorvezető, a kölcsönerősítő begerjed. Ám aztán tényleg beindul a szekér: új menedzser, kislemez, a rádióban is megy, a házmester is fújja, turné – egyes filmekben ilyenkor újságcímek forognak, miközben a térképen kúszik az útvonal – még több lány visít, még több láb jár ritmusra, rendőrkordon, újságírók, luxushotel. A világhír küszöbén azonban beüt a válság. Személyi ellentétek. A basszgitáros lekési a buszt és a lemezfelvételt, az énekesnek fejébe száll a gin és a siker. Végül, mint a Jailhouse Rockban, minden jóra fordul, vagy mint az Üvegtörőkben és a The Commitmentsben a zenekar (akárcsak John Lennon nagypapája A Hard Days Nightban) eltűnik a süllyesztőben.

A Nyomul a bandával rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt debütáló Tom Hanks nagyjából ezt a leckét mondja fel, ha nem is kiemelkedően, de azért nem teljesen hatástalanul. A színhely Erie, kisváros Philadelphia államban, az idő 1964, tombol a Beatle-mánia. A zenekar kezdetben a Oneders névre hallgat, de a poént kevesen értik, ezért idővel The Wondersre (Csodák) változtatják. A felállás: három gitár, dob, akár a Beatles. Van egy húzós számuk: That Thing You Do (ez a film eredeti címe, a végére betéve tudjuk), s miután Mr. White, a dinamikus menedzser (Hanks) szárnyai alá kerülnek, a dal üstökösként kúszik felfelé a 100-as listán. De minden csoda három napig tart, a Wonderstől sem futja egy slágernél többre, feloszlanak, mielőtt igazi sztárok lennének. Lényegében ennyi a vékonyka történet, a jellemek nem sokkal árnyaltabbak a dobos (Tom Everett Scott) kivételével, és a nagy slágert valamivel tán többször halljuk a kelleténél. De a film legalább lendületes, s bár az Egy nehéz nap éjszakájához nem mérhető, a kora hatvanas évek Amerikájából azért valamit megidéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1498