KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Pál, Krisztus apostola

Gelencsér Gábor

Paul, Apostle of Christ – amerikai, 2018. Rendezte: Andrew Hyatt. Szereplők: Jim Caviezel, James Faulkner. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 108 perc.

 

Ha az egy snittre jutó lassítások, barokkosan beverő fények és/vagy lobogó mécsesek száma meghaladja a mindenkori filmtörténeti átlagot, nagy valószínűséggel Jézus-filmet látunk, annak is „cinema pauperum” változatát, vagyis a szegények filmbibliáját, népszerűsítő képeskönyvet. Nincs is ezzel baj, szükség van az ilyen típusú filmekre, amelyek talán legismertebb változata Franco Zeffirelli monumentális vállalkozása, A názáreti Jézus. Baj akkor van, ha egyrészt a fent felsorolt stílusjegyek hatásvadász módon halmozódnak, másrészt az alkotók túl akarnak lépni a képeskönyv-funkción, ám szándékuk sikertelen marad. A nagyot mondás közhelyes megoldása már joggal vívhatja ki maga ellen a gúnyos indulatot.

Andrew Hyatt filmje címe szerint Pálról szól, noha főszereplője az apostolt római börtönében felkereső Lukács, az egyik evangélium és a Pál működését is megörökítő Apostolok cselekedetei szerzője. A valódi főszereplő persze Jézus, akinek a nevében új hitükért küzdenek követői, az aktuális történet antagonistája pedig az őskeresztényeket üldöző, Pált kivégeztető Néró. Ők nem jelennek meg a cselekményben, Lukács és Pál kettőse pedig érdekes dramaturgiai helyzetet teremt, amelynek éppen annyi történeti alapja van, amennyiből már el lehet indulni a fikcióalkotás útján, akár a történelmi korszak, akár a keresztény teológia szellemében. Ebben azonban ki is merül a Pál, Krisztus apostola érdeme; ami az izgalmas alaphelyzetből kibomlik (miként lehet a fogságban, a teljes reménytelenségből befejezni a kereszténységet világvallássá avató missziós munkát), az nem lesz sem izgalmas történelmi kalandfilm, mint mondjuk a Ben Hur, sem a kereszténység tanítását akár provokatív, ám mégis elgondolkodtató módon értelmező alkotás, mint például Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmje, benne Pál egyetlen, néhány perces jelenetével, amelybe több szellem szorul, mint jelen produkció egészébe.

A kísértés itt nem a hitből, hanem a giccsből fakad; a kísértő pedig nem a Sátán – hanem Mel Gibson, s az ő passiója, amelynek szellemét, nyilván nem véletlenül, a Lukácsot alakító Jim Caviezel közvetlenül is megidézi. Gibson azonban legalább a maga tévútján radikális, ám Hyattről ez sem mondható el. Amikor Lukács felkeresi az idős Pált börtöne mélyén, rögtön egy obligát flashbacket várunk, ám az ekkor még elmarad, hogy aztán annál nagyobb erővel induljon be, s idézze fel Pál „fordulását”, azaz az apostol „back storyját”. S a flashbackek mintha (f)elszabadítanák a „spiritualizmus” képi közhelyeit, egészen az utolsó snittig, amikor a már lefejezett Pál néz szembe a kamerával, a túlvilági ellenbeállításban pedig egykori üldözöttjei mosolyognak vissza rá, sőt, a távolból még Jézus is felé fordítja tekintetét – lassítva. A giccsre a koronát azonban a fontoskodó záróinzert teszi fel: „Ezt a filmet mindazokért ajánljuk, akik a hitükért üldöztetést szenvedtek.”

Extrák: Kimaradt jelenetek, werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13806