KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A fák tengere

Szántai János

The Sea of Trees – amerikai, 2015. Rendezte: Gus Van Sant. Szereplők: Matthew McConaughey, Ken Watanabe, Naomi Watts. Forgalmazó: Sony. 110 perc.

 

Gus Van Sant csinált már nagyon jó filmeket (Good Will Hunting, Elefánt, Milk), közepeseket (Az utolsó napok vagy a Gerry) és egészen rosszakat (Psycho-remake). 2015-ös munkája, A fák tengere az utóbbi kategóriába sorolható. Pedig van kit nézni a vásznon: Matthew McConaughey, Ken Watanabe és Naomi Watts is hétpróbás színészek, tudják, mitől olvad a néző.

Sőt, még azt sem mondhatjuk el, hogy nincs mit nézni a vásznon, hiszen Kasper Tuxen operatőr mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legbensőségesebb módon (helyenként lírai expresszionizmussal, ha egyáltalán van ilyesmi) mutassa be az Akoigahara erdő kísérteties világát. A gond az, hogy nemigen történik semmi a vásznon. Pontosabban, az első tíz percet kivéve semmi olyasmi, amire bárki rá ne jönne, még mielőtt megtörténne. Azt is mondhatnánk, a buktáért Chris Sparling a felelős, aki az eredeti forgatókönyvet írta, bár azért Van Sant sem bűntelen, amennyiben nem tudott mit kezdeni a lapos, panelekkel dugig megrakott sztorival.

Arthur (McConaughey), a többre hivatott matektanár elutazik Japánba, ott is egyenesen az Akoigahara nevű erdőbe. A rendező ügyes kézzel vezeti be a nézőt a történet világába. Fokozatosan derengeni kezd, hogy az erdő különleges funkcióval bír: ide járnak azok, akik valamilyen okból öngyilkosságot akarnak elkövetni. A tanár egyre beljebb hatol, kényelmesen elhelyezkedik egy sziklán és előszed egy doboznyi gyógyszert, hogy lejátssza saját végjátékát. Eddig tart a jó film.

Ekkor Arthur útjába kerül egy japán üzletember (Watanabe), aki vérben ázik. A matektanár persze segíteni akar neki. És persze eltévednek az erdőben. És közben szenvednek. És filozofálnak. És unalmas közhelyeket sütögetnek. S hogy az egész még annyira se legyen izgalmas, a rendező flashbackekben tárja fel Arthur öngyilkossági szándékának okát. Hát persze, hogy egy rossz házasságról van szó. A neje (Watts) ivott, ő maga hűtlen volt, aztán jött egy agydaganat, ami helyrebillentette (!) a kapcsolatot, de hiába volt jóindulatú a daganat, a halál mégis elragadta a hölgyet.

És ez így megy egy óra, ötven percen keresztül. A néző idő után joggal érzi úgy, hogy maga is szívesen elmenne az Akoigahara erdőbe. Persze van megoldás. Nem kell megnézni a filmet. Még akkor sem, ha Gus Van Sant rendezte.

Extrák: Semmi.

 

Szántai János


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13353