KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szerencse háza

Varró Attila

The House – amerikai, 2017. Rendezte: Andrew Jay Cohen. Írta: Brendan O’Brien és Andrew Jay Cohen. Kép: Jas Shelton. Zene: Andrew Feltenstein és John Nau. Szereplők: Will Ferrell (Scott), Amy Poehler (Kate), Jason Mantzoukas (Frank), Ryan Simpkins (Alex), Nick Kroll (Bob). Gyártó: New Line Cinema / Village Roadshow Entertainment / Good Universe. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 88 perc.

 

A Cohen-O’Brian szerzőpáros eddigi – minden szempontból – szegényes életműve a saját infantilis oldalukkal küzdelemre kényszerült házaspárok komédiáira korlátozódik, amelyek középpontjában a csatatérré vált családi otthon áll: a felnőtt lét intézményének erődítménye, amelynek falait nem kívülről marja a korrózió, inkább belülről korhasztják szét a felhőtlen/felelőtlen ifjúságba titkon visszakívánkozó átlagemberek vágyai. Az idei opusz veszélyben lévő háza ezúttal a középkorú Johansen-házaspár fészke, amelyből 18 éves lányuk épp kirepülni készül, ám az egyetemi ösztöndíjra összekuporgatott pénzt szülei egyetlen óra alatt elkockázzák egy vegasi vakáció alatt. Szerencsejáték-függő barátjuk azonban előáll a mentőötlettel: egy illegális magánkaszinó Sierra Madre álmos szuburbiájában egyetlen nyári szezon alatt visszahozhatná, sőt megtriplázhatná az elvesztett összeget – ráadásul milliós élmények kóstolóját kínálná kispolgár hőseinknek a nagymenők életéből.

A szerencse háza alapsztorijának minden esélye megvolt rá, hogy csípős szatíra vagy keserű tragikomédia főnyereménye lehessen a kertvárosi álomélet mélyén lappangó sötét indulatokról, egyfajta Félelem és reszketés Sierra Madrében – a kisközösségben elszabaduló mohóság, függőségek és erőszak azonban megállíthatatlan, tébolyult örvény helyett mindössze röpke kiruccanás marad, a kötelező közhely-tanulságokkal. Ennél nagyobb probléma, hogy az alkotók úgy bánnak a főként jellemkomikumból fakadó humorral, mintha burleszket csinálnának: minden geget addig fokoznak, túloznak és variálnak, amíg erejét veszti a tetőpontra – legyen szó szomszédok között rögtönzött ketrecharcról vagy a családapa-hős ujjlevágós maffiaszámáról, amely a fináléban visszaadja a „félkarú rabló” kifejezésnek eredeti jelentését. Így aztán nem a morális üzenet, inkább maga a film válik intő példává a játékfüggőség ellen: aki nem tud időben kiszállni egy nyerő szériából, óhatatlanul vesztesként végzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13326