KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Utolsó órák

Örökmécses?

Schubert Gusztáv

Tragikus hungarikumunk, a „megtorlásfilm” újabb remekművel bővült.

Ha a történelem az élet tanítómestere, a magyaroknak az utóbbi ötszáz tanévben a legpocsékabb tanerő jutott. Ha valaki bátran kimagaslott a nemzetből, annak a fejét rendre lecsapták a mindenkori elnyomók (ha épp nem tartózkodott itt „ideiglenesen” tatár, török, labanc vagy muszka, mindig akadt magyar hazaffy, aki a megszálló helyébe lépve buzgón akasztott és sanyargatott). A pavlovi reflex ennél sokkal kevesebb lecke után is beindul. A deres, a bilincs, a bitó, a megtorlások szinte szakadatlan láncolata megtette a magáét. A magyar már régóta nem virtusból, hanem csak végső elkeseredésében lázad. Megtört nemzet lettünk, gyávák, megalkuvók, talpnyalók. A huszadik században – 56 két hetét kivéve – egy percre sem voltunk szabadok. A politikusainkkal pedig jobb nem példálózni.

Nem volt ez mindig így. Vecsernyés János filmje olyan emberrel szembesít, akit az utókor nem csak, hogy elfelejtett, hanem már példáját sem érti. Az első magyar felelős kormány (1848) miniszterelnökéről, Batthyány Lajosról a nevén és a kőnyomatos rajzon kívül, melyen fél térdre ereszkedve néz farkasszemet a kivégzőosztaggal, szinte semmit sem tudunk, pedig a forradalom talán legnagyobb formátumú vezetője volt. Persze Kossuthról, Széchenyiről, a politikus Petőfiről sem tud sokkal többet az utca embere, de valamennyi közhely azért megragadt róluk mindenki fejében. A lelkesítő néptribun és a magyar szabadság szikráját őrző emigráns; Segesvár hősi halottja, akinek sohasem találták meg a holttestét; a reformkor lelke, a Lánchíd építtetője, aki végül beleőrült az elszabadult forradalom miatti lelkiismeretfurdalásba... – csupa regényes élet. De ugyan mivel csigázná föl a képzeletet egy mérsékelt és pragmatikus reálpolitikus. Az aggodalmasan mérsékelt Széchenyi és a túlzásokba eső Kossuth között ő volt a célratörő és rendíthetetlen pragmatista. Elment a lehetőségek határáig, de lépéssel sem tovább. Prosperáló és szabad magyar köztársaságot akart, de a Monarchia keretei közt. Lényegében a dualizmus szükségességét ismeri fel, majd húsz évvel a kiegyezés előtt. Realizmusával magára maradt. Kossuth megalkuvónak látta, a Habsburg udvar fékevesztett rebellisnek. Batthyány-t realizmusa épp ez utóbbi ellenfél megítélésénél hagyta cserben, a legutolsó pillanatig bízott Ferenc József igazságos ítéletében.

Vecsernyés és Hegedűs Bálint jó érzékkel ezeket az utolsó órákat választotta e nagyformátumú ember megidézésére. A politikus Batthyány igazságának részletező kifejtéséhez a tévéjáték 55 perce nem elég. Szőts István a nyolcvanas években Batthyányról tervezett játékfilmjét még széles, nagyepikai formában gondolta el. (A magyar filmtörténet fájdalmas hiánya, hogy a G.B.L Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pere és vértanúsága végül csak az irodalmi forgatókönyvig jutott.) Az Utolsó órák az emberi drámára összpontosít, a politikai konfliktus okaira csak röviden utal vissza. A cellájában királyi kegyelemre/halálra váró Batthyány emberi, lelki helytállása a makulátlan politikust is megidézi.

Mind a forgatókönyv, mind a rendezés minimalista, a lehető legfontosabb tényekre, gesztusokra csupaszítja a drámát, miközben a csapda, amibe hősét helyezi nagyon is rafinált. A kalitka ajtaja nyitva, csak kicsit kellene alázatosnak, megalkuvónak lenni, s fejet hajtani. Vecsernyés előző három játékfilmjét is ez a tágra zárt kelepce tette izgalmassá. És persze az erős színészi jelenlét. László Zsolt, aki színpadon épp könyörtelen hatalmasokat játszik hideglelősen (Mefisztó, Danton halála), az erkölcsi nagyságnak is képes hasonló súlyt adni.

Az Utolsó órák lidércnyomását azonban mindenekfelett az adja, hogy érezzük az idő iszonyatos messzeségét: ilyen emberek (kivált a politikában) már nincsenek, csak csupa túlélőművész, dörzsölt simlis, akiknek a szemében a tisztességes, meg nem alkuvó miniszterelnök gróf nem hős, csak lúzer.

„Valahol utat tévesztettünk”. Az a jobb, nemesebb, tisztább Magyarország, ha volt is, nincs már.


Utolsó órák – magyar tévéjáték, 2014. Rendezte: Vecsernyés János. Írta: Hegedűs Bálint és Vecsernyés János. Kép: Lajos Tamás. Zene: Parádi Gergely. Szereplők: László Zsolt (gróf Batthyány Lajos), Sipos Vera (A felesége), Kovács Zsolt (Konrád), Szabó Kimmel Tamás (A látogató), Fekete Ernő (A fotográfus). Producer: Lajos Tamás, Mink Tamás. Gyártó: Film Service Positive. Támogató: Médiatanács. Az MTVA bemutatója. 55 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11864