KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mindenki megvan

Fekete Tamás

Everybody’s Fine­ – amerikai-olasz, 2009. Rendezte és írta: Kirk Jones. Kép: Henry Braham. Zene: Dario Marianelli és Sir Paul McCartney. Szereplők: Robert De Niro (Frank Goode), Drew Barrymore (Rosie), Kate Beckinsale (Amy), Sam Rockwell (Robert), Katherine Moennig (Jilly). Gyártó: Miramax. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 100 perc.

 

A tisztességes kétkezi munkában és méltósággal viselt özvegységben megöregedett Frank öregkorára kénytelen szembesülni azzal, hogy családtagjai számára már csak egy kötelezően és sűrű bocsánatkérések közepette lemondandó program maradt. Ha ők nem jönnek hozzá, kénytelen ő felkeresni őket, így a „négy gyerek-négy város-négy utazás” alapon szerveződő, hosszúra nyúlt kiruccanás kézenfekvő lehetőséget kínál nem csupán neki, hanem az egyszeri néző számára is, hogy számot vessen életével, kihagyott és elhibázott lehetőségeivel, valamint eddigi életével.

A Mindenki megvan alapjául a giccshatáron ide-oda lavírozó Giuseppe Tornatore azonos című, 1990-es filmje szolgál, amelyben Marcello Mastroianni alakította a magára maradt öregurat. Míg Tornatore keserű drámája szürreális betéteivel, álomképeivel, keserédes nosztalgiájával, valamint nyíltan és büszkén vállalt utalásaival Fellini örökségét folytatta (mindenekelőtt az Amarcord párás szemű nosztalgiáját), addig az angol Kirk Jones első filmjéhez, az általa írt és rendezett Lottózsonglőrökhöz képest finoman hangolt, és szándékoltan derűs melankóliával kezelt családegyesítő road movie-t faragott az eredeti műből. A remake-ben azonban nem csupán a hangvétel, hanem a karakterek is jelentős változáson mentek keresztül: a hazugságokba és látszatvilágba menekült gyerekeknél és a be nem váltott ígéreteknél lényegesebb az egymásra találás öröme és a biztos anyagi jólét. A legszembetűnőbb különbség azonban a szeretethiány és kétségbeesés miatt végül öngyilkosságba menekült, jelen nem lévő testvér figurájában érhető tetten; az ezúttal egyértelműen tehetséges művész halála alól nem csupán ő, de szinte az egész család felmentést kap. A film végén a sírnál elmormolt „Mindenki jól van.” pedig egész más környezetben, egész más előjellel kerül kimondásra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10107