KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

N. Forgács Gábor: Álom.net

Hajrá, fiúk!

Tüske Zsuzsanna

Siófoki pomponlányok fáradt rózsaszínben – elkészült az amerikai mintára szabott első hazai tinifilm.

 

A Fej vagy írás operatőre, N. Forgács Gábor és a Viva TV műsorvezetője, Steiner Kristóf rendező-forgatókönyvíró párosként ránézésre bátornak tűnő vállalkozásba fogtak, amikor úgy döntöttek, vászonra álmodják az első hamisítatlan magyar tinifilmet, amelyet kizárólag amerikai műfaji minták alapján kívántak felépíteni. Az Álom.net papírforma szerint minden szemérmesség nélkül tiszteleg olyan filmes könnyűipari cikkek előtt, mint a Doktor Szöszi, a Wild Child, illetve a pompon-tematika révén leginkább a Hajrá csajok!, a végeredmény azonban csupán újabb bizonyíték arra, hogy a hozzáértés hézagait – ez esetben pontosabb lenne tátongó űrről beszélni – nem lehet rajongói lelkesedéssel betömni.

Az alaptörténetből és a karakterformálásra tett kísérletből természetesen kiderül, hogy az alkotók láttak már valódi tinifilmet, így válhat főhőssé a gimi dögös pomponlányainak csapatkapitánya, akinek gondtalan egyszerűségben élt élete hirtelen drámai fordulatot vesz: egy névtelen email tönkreteszi jóhírét és a bárgyú aranyifjak siófoki kánaánjából, a Sportgimnáziumból az eminens vesztesek szürke magániskolájába száműzik. A puffadt ajkak hamar sírásra is görbülnek, miután gazdájukat az önérzetes lúzerbanda azonnal kiközösíti, így a szőke ciklonnak kemény munkájába kerül elfogadtatnia, megszerettnie magát új társaival. Viszontagságos útját többek között olyan kihívások kísérik, mint a titokzatos chatelő beazonosítása, az új iskola cheerleader-csapatának megalapítása, valamint egy románc a bájos szomszédsráccal – vagyis minden együtt van a jól ismert végső üdvözülésbe vezető úthoz.

A történet-elemek tehát valóban megtévesztő hasonlóságot mutatnak egy hagyományos műfaji minták szerint működő alkotással, a problémák azonban az összetételnél és az ábrázolásnál kezdődnek. Az alkotók maguk állították, hogy mindaz, amit a vásznon látunk, a lerágott klisék paródiája is egyben. Ezt a filmbéli dialógusokkal, vagy éppen monológokkal sem győzik eléggé hangsúlyozni, ezt mutatják a mafla főhősnő önostorozó megjegyzései, a műfajt illető önironikus kiszólások és egy végtelenül kínos, kizárólag magyar vígjátékok filmcímeiből összetákolt hetyke lánycsevely. Valószínűleg az a téveszme vezérelhette a készítőket, hogy néhány kikacsintás a nézőre – amellett, hogy némi iróniával dobja fel az anyagot – elfedi, hogy az álom a fejükre nőtt, és képtelenek megbirkózni a feladattal.

A film másik gyenge pontja a szereplőválasztásban, illetve általában a dialógusokban rejlik: ez esetben a két probléma súlyos összefüggésben jelenik meg, mivel az amerikai limonádéfrázisokat is alulmúló párbeszédek, szófordulatok áradatában még a játszani (vagy egyáltalán beszélni) tudó hivatásos színészek is csúfosan bedarálódnak.

Az Álom.net képi megjelenítés, illetve látványvilág szempontjából is tökéletes kudarcként könyvelhető el, hiszen a film elvileg kísérlet lenne az amerikai elődök, azok közül is elsősorban a cheerleader-filmek megidézésére, ezeknek azonban, ahogy a musical esetében a dalbetétek, alapvető elemét képezik maguk a pomponszámok, amiket változatos, de mindenképp dinamikus koreográfia jellemez. Kifejezetten látványorientált zsánerről van szó, amelyben a megszokott történetelemek – mint a tiniintrikák vagy a bimbózó szerelem – mellett a táncjelenetek is kulcsszerepet kapnak – és nem csupán a vizuális élmény, de a dramaturgia szempontjából is, mivel gyakorta a konfliktusokhoz kapcsolódó téteket hordozzák. Ugyanez az állítás a filmekben bemutatott sportmérkőzésekre is érvényes: a táncszámok és a meccsek látványa egyaránt fontos a közönség számára, mivel mindkettő látványizgalmakkal szolgál. Magyar olvasatban azonban inkább az alapelemek hiányáról beszélhetünk, ugyanis a film második felétől láthatunk néhány tessék-lássék módon előadott, halvány táncjelenetet, azonban a nagy kunsztok kiszorulnak a képmezőből, a győzelemről szinte csak hallomásból értesülünk: a film nem csupán toleranciaküszöbünket, de képzelőerőnket is komoly próbatétel elé állítja, ami egy látványcentrikus műfaj esetén valódi öngyilkos húzásnak minősül. A tökéletesen szerethetetlen figurák, az idegőrlő gügyögések és a halva született konfliktusok tükrében bátran állítható, hogy N. Forgács Gábor fáradtrózsaszín opusza kizárólag elrettentő példaként szolgálhat azon honi alkotók számára, akik a műfaji filmek Eldorádójába kívánkoznak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9797