KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tigris a hóban

Kolozsi László

La tigre e la neve – olasz, 2005. Írta és rendezte: Roberto Benigni. Kép: Fabio Cianchetti. Zene: Nicola Piovani. Szereplők: Roberto Benigni (Attilio), Jean Reno (Fuad), Nicoletta Braschi (Vittoria), Emilia Fox (Nancy). Tom Waits. Gyártó: Melampo Cinematografica. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 114 perc.

 

A korántsem apolitikus Roberto Benigni, akinek Berlusconi már majdnem kitette a szűrét Itáliából, látszólag politikus filmet készített Irakról. De a látszat, ahogy az Benigninél lenni szokott: csal. A Tigris a hóban inkább szerelmi történet, mint harcos állásfoglalás. Benigni emlékezetes alakításai, mint például az Éjszaka a földön taxisa, vagy Johnny Stecchino, alig különböznek elviselhetetlen szerepformálásaitól (erre több példát lehetne mondani, a legjellemzőbb talán a Pinocchio), mindig ugyanazt az idióta, zaklatott, hihetetlenül sokat beszélő olasz típust hozza. Az olasz ember paródiája. Ilyennek képzelik Európa halkabb fertályain az olaszokat, különösen a dél-olaszokat (Benigni egyébként arezzoi, vagyis toszkán). A Tigris a hóban-ban, ebben a néha üdítő, néha kifejezetten vegzáló, idegfeszítő (no nem jó értelemben) filmben Benigni egyszerűen túl sok. A kevesebb több lett volna e film esetén olyasfajta eufemizmus, mintha azt állítanánk, a Fásy-mulató sem lenne rossz, ha nem tartana annyi ideig. Mindenesetre a film kezdő képsorai, a döbbenetes fantáziáról tanúskodó álomesküvő - amiben megjelenik Tom Waits, egy pópa, a gatyára vetkőzött Benigni, egy rendőr, aki a kocsiját mindig elhagyó Benignit meg akarja büntetni - sokat ígér; a film egészen addig, amíg egy egészségügyi transzporttal Benigni - olthatatlan szerelemből kifolyólag, természetesen - el nem vergődik a háború sújtotta Irakba, élvezhető és inkább bájos, mint fárasztó, de az utána következő részek már csak annyira hitelesek, mint arab költőnek a fáradt szemű Jean Reno. Akinek mintha legalább annyira elege lenne Benigniből, mint a hervadó nézőnek.

A szerelmi vallomás ismét Benigni feleségéhez, a kedves, de az ellágyuláson kívül szinte semmit nem tudó színésznőhöz, Nicoletta Braschihoz szól.

Benigni a film elején produkál néhány olyan jelenetet, ami elmenne egy jobb, egy Jim Jarmusch-filmbe is: a hálószobába berobbanó denevért költészettel űzi el a házból. Lévén költő (igaz inkább csak fűzfapoéta) és költészetet oktató tanár: a diákoknak mondott néhány gondolata a versírásról legalább annyira vicces, amint amennyire megszívlelendő. Ezért a néhány epizódért talán érdemes: filmet nézni. Olasznak lenni. Vagy azt képzelni, hogy olaszok, esetleg azt, hogy költők vagyunk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8730