Láttuk mégSzent Lajos király hídjaBékés Pál
A Szent Lajos király hídja látványosan (moziról lévén szó, hogyan is másként?) bizonyítja, mi minden nem elegendő egy élvezhető filmhez. Nem elég a nemes nyersanyagként szolgáló Thornton Wilder-kisregény. Nem elég a szereplőgárdában felvonultatott nagyágyúk sora, egyebek közt Robert De Niro, Harvey Keitel, Geraldine Chaplin. És nem elég a korhűnek tetsző dús jelmezek tömkelege, melyekben a színészek a mozgásképtelenség határán evickélnek a vásznon. Amikor a perui alkirályt alakító (szintén Oscar-díjas) F. Murray Abraham gallérjának kalodájában és mellközépig omló parókájának súlya alatt nyögve sietteti az eseményeket, mondván, meg kell fulladni ebben a melegben, mélységesen egyetértünk vele, ám a halk derű nem a rendezői szándéknak megfelelően buzog fel bennünk, hanem amúgy civil módra.
A kiglancolt díszletek között folydogáló események (a helyszínül szolgáló XVIII. századi Perunál tisztább és hulladékmenetesebb övezetet nem látott még a filmvilág) kevés érzelmet korbácsolnak fel a nézőkben, katarzist pedig semmiképpen, még az Inkvizíció által könyvével együtt máglyára ítélt, és ott melankolikus arccal lobogó Juniper atya láttán is csak az jut eszünkbe: nyilván neki is melege van, mint korábban a perui alkirálynak.
A regény, melynek megfilmesítésére a korábban inkább színésznőként és színpadi szerzőként ismert forgatókönyvíró-rendező kísérletet tett, a sors és a véletlen esélyeinek, a Gondviselés létének vagy hiányának nagy példázata, mely a Lima határában leszakadt hídról a halálba zuhant öt áldozat történetében meséli el, miért volt törvényszerű, hogy akkor és ott éppen ők voltak a hídon. Az események nyomába eredő, mai szóval oknyomozó riporterként dolgozó Juniper atya hét évet áldoz az események földerítésére, ám a történtekről írott krónikája kivívja az egyházi felsőbbség haragját, és máglyán végzi. Mindez természetesen szolgálhatna egy ragyogó film alapanyagául, ehhez azonban az amerikai klasszikust tisztelő, szöveghű, emelkedett narratív unalom helyett feszes forgatókönyv kell, amit a forgatókönyvíró Mary McGuckian nem készített el, a rendező Mary McGuckian viszont bedőlt a forgatókönyvírónak, és ez lett a vesztük, mindkettőjük veszte.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 781 átlag: 5.52 |
 |
|
